Salló Szilárd (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 10. (Csíkszereda, 2014)
Történelem - Kolumbán Zsuzsanna: Adatok a 19. századi erdélyi unitárius válóperes iratok kutatásához
A halálos gyűlölethez vezető esetek listájában találjuk a káromkodást, mely bizonyos szempontból a hitetlen életet jelentette, és esetenként az istentisztelet elmulatásával, vasárnapi, ünnepnapi munkával és agresszív jellemmel társult. A káromkodókat a század elején nagy számban büntették az egyházi vizitációk alatt, de a század végére eltűntek a forrásokból. A káromkodás továbbra is jelen volt a mindennapokban, de az egyházi fórumok elveszítették a káromkodók elleni küzdelmet. A tolvajlás két formájával találkozhatunk a peres iratokban: egyrészt a más javainak az eltulajdonításával, de tolvajlásnak minősült a család javainak eladása a nő által a férj jóváhagyása nélkül, vagy a nő hozományának férj általi elvétele a nő jóváhagyása nélkül. Ezen utóbbi sok esetben az alkoholizmussal állt kapcsolatban, mikor a házastársak egyike, hogy italt vásárolhasson, titkon eladta a családi javakat. Első formáját a világi hatóságok büntették. A betegségek, testi hibák kategóriájában általában bőrbetegségekkel, rövidlátással, nyomoro- dásokkal, sebekkel, fekélyekkel, testi gyengeséggel, romlott fogakkal és szájszaggal találkozunk. Ha az undort keltő, esetleg a gyereknemzést vagy fogadást, illetve a gazdasági munkák elvégzését lehetetlenné tevő betegségek, testi hibák a házasság előtt fennálltak, de a házasodni vágyó eltitkolta azokat, akkor a házastárs becsapása által azonnali válást eredményeztek. Ha a házasságot követően alakultak ki, akkor gyűlöletet válthattak ki, lehetetlenné tehették a gyereknemzést, illetve a nemi betegségek kicsapongó életet jelezhettek. Ha a betegség, testi hiba lehetetlenné tette a házasság fő céljának, a gyereknemzésnek a megvalósulását, az egyház e személyeket gyógyulásukig eltiltotta az újraházasodástól. A halálos gyűlölség leggyakoribb oka, a család és gazdaság elhanyagolása a házasságkötéssel felvállalt kötelezettségek mellőzését jelentette. A család elhanyagolása alatt szeretetlenséget, mogorvaságot, a másik félben való hibakeresést, a társ mások előtti kritizálását, a társtól való elhúzódást, a családtagok gondozásának, élelmezésének, ruházásának a megtagadását, mostohagyerekkel szembeni rossz bánásmódot kell érteni. A háttérben erőltetett házasság, paráznaságból adódó szeretetlenség, néha testi hiba, betegség, szülők elégedetlenségének befolyása húzódott meg. A gazdaság elhanyagolásával a pazarló, tunya, gazdaságát, vagyonát nem növelő, munkáit elmúlató személyeket vádolták. Ide vezethetett pl. az alkoholizmus, paráznaság, házasságra erőltetés, mikor az új fél nem akarta elfogadni új lakhelyét, kötelességeit megtagadta, de a tudatlanság és a gyakorlat hiánya is. A rossz gazda, rossz gazdasszony jellegzetes alakja az iszákos személy, aki gazdasága gondozása helyett kocsmában töltötte idejét, ott családja vagyonát költötte. Az iszákosság erkölcstelenséggel, paráznasággal, „haszontalan tevékenységek” űzésével (kártyázás és dohányzás) párosult. A fentebbi adatok kapcsán, akár összegzéseként nyilván felmerül a kérdés, hogy mennyire tekinthetőek a válóperes iratok a házastársak közti konfliktusok valós tükrének. Hiszen a kapcsolatok megromlása megváltoztatta a felek viselkedését, a valós helyzet elferdítéséhez, túlzásokhoz vezethetett. Ehhez kapcsolódhat a kérdés, hogy hogyan tekintett a közösség az elváltakra, mit jelenthetett számukra a válás. A lehetséges válasz támpont lehet a tapasztalt magas válási arányszámok magyarázata során. Kutatásaink alapján úgy véljük, hogy a protestáns társadalom a kutatott században nem tekintette egyértelműen devianciának a válást, bár nem volt egy mindennapi, normális esemény. Egy olyan eszközként fogták fel, amelynek célja a váló felek, illetve a válni óhajtó egyének és a közösség közötti konfliktusok feloldása. A válás következménye a kapcsolatok tisztázása, a század elején pedig a bűnös megbüntetése is, s ezáltal a nyilvános bocsánatkérés és adás. A válás, a házassági kapcsolat törvényes, de ugyanakkor szabályozott és nyilvános módon való felbontása elfogadottabb volt a közösség számára, mint a zavart, konfliktusokat, esetleg botránkozást keltő kiegyensúlyozatlan kapcsolatok. Az, hogy mi minősült a közösség szempontjából devianciának, tükröződik a tanúvallomásokban, egyrészt a tanúk által elmondottakból, de magából a tényből is, hogy kit fogadtak el tanúnak, kinek a szavát minősítették igaznak. Tanúnak nem hívtak pl. tolvajként vagy paráznaként ADATOKA 19. SZAZAD! ERDÉLYI REFORMATUS VALÓPERES IRATOK... 181
