Salló Szilárd (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 10. (Csíkszereda, 2014)
Történelem - Tüdős S. Kinga: „Kinek jó levele nem volna.” Adalékok a fejedelemségkori székelyföldi jobbágyok címeresleveleinek történetéhez
TÜDŐS S. KINGA hadjáratban tett hű szolgálataikért” jobbágyős jószágokkal adományozott meg, kezekhez bocsássa.4 1567. március 5-én pedig Székelyföld 34 falujában, 603 fejedelmi jobbágy került 42 főrendű székely tulajdonába.5 Ilyen és ehhez hasonló eljárás következtében jutott a fejedelmi jobbágyok közül mintegy kétezer család magánföldesúri jobbágyi sorba, ahol bár vármegyei társaikhoz képest kedvezőbb körülmények között élhettek, de a rangbéli süllyedésüket és az ezzel járó változásokat, terheket továbbra is nehezen viselték, azt sérelemnek tartották.6 A János Zsigmond korabeli jobbágyadományozás bár az őt hűségesen szolgáló rend megerősödését volt hivatott szolgálni, társadalmi szinten számos kedvezőtlen következményekkel járt. A jobbágyi sorba kerülés ugyanis nemcsak a községnek, a személynek jelentette veszteséget. Veszteség volt az a fejedelmi hadseregnek is, amelynek nemegyszer kétharmadát is a székely katonai kontingens jelentette. János Zsigmond székely politikájának lényegét összegezve: mindenek előtt korszakát jelentette a népes „székelyből csinált jobbágyi” csoport kialakulásának, amelynek tagjai a méltánytalan helyzetük változtatásáért, majd hosszú évtizedeken át keresik a rendi változásuk lehetőségét, annak esélyét, hogy esélytelen helyzetükből mihamarább szabadulhassanak. Erre lehetőséget nem egyszer a birtokadománnyal ugyan nem járó, viszont rangemelést biztosító címeres levél, vagyis az armalis megszerzése kínált. A János Zsigmondot követő fejedelmeket a történelmi események alakulása egyre sürgetőbb feladat elé állította, főként azokat, amelyek a haza védelmére vonatkoztak. Hamarosan rá kellett jönniük, hogy a János Zsigmond által a gyalogosok közül kivont jobbágyi sorba süllyesztett székely község újfent hadrendbe állítása elodázhatatlan. Érdemben a probléma megoldásával először Báthori István (1571-1581) próbálkozott, aki bár a lázadó székelyekkel szemben továbbra is erélyesen lépett fel, ugyanakkor igyekezett gátat vetni a fejedelmi jobbágy adományozás folyamatának. Közülük az őt hűségesen szolgálókat többek között rangemeléssel kívánta hadrendbe állítani, ezzel is növelve a székely gyalogság és lovasság lélekszámát. Az arra érdemes jobbágysorban lévő székelyek közül pedig sokukat igyekezett katonarendbe, leginkább a darabontok közé állítani. Kormányzásának idejéről elmondhatjuk, hogy kezdetét jelentette annak a korszaknak, amikor az 1562. évi megtorlást követően a jobbágyi sorba süllyesztett székelyek között elindulhatott az egyéni vagy a névre szóló kollektív rangemelést igazoló oklevelek, esetenként az armalisok megszerzésének lehetősége.7 Ez reménysugara volt annak, hogy a hajdanában hadi szolgálatot teljesítők ismét hadrendbe állíthatók az erdélyi fejedelemség hadseregében. Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy e kiváltságok osztogatása leginkább egyénre, esetenként kisebb közösségre vonatkoztak, míg a székely közösség összességére a szabadságjogok rendezése továbbra is megoldatlan maradt.8 Báthori Kristófot (1581-1586) követő Báthori Zsigmond, (1586-1598) a török és a bécsi udvar szövetsége között állandóan ingadozó fejedelem több alkalommal mondott le a trónról, majd oda csakhamar visszatérve, alaposan felkavarta a fejedelemség politikai életének alakulását. Példa erre az 1595 őszén történtek, amikor Mihály vajda kérésére, Szinán pasa ellen hadjáratra toborozta a székelyeket. Megígérte, hogy győzelem esetén az 1562. évi segesvári országgyűlés határozata értelmében elveszett szabadságjogaikat visszaállítja. A tömegesen hadba vonuló székelyeknek a hadjárat után csalódniuk kellett. A megígért szabadságlevelet a fejedelem a decemberi országgyűlésen a rendek, főként a székely főrendek tiltakozására visszavonta, ugyanis az 4 SzOkl H, 208-210. 5 Uo., 213.; DemÉNY 1976, 62-67. 6 Jakó 1979, 61-68. 7 SzOkl ú.s. IV. 12; Eoe. III. 44, 159. 8 Jakó 1979,31. 248
