Botár István et al. (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 9. (Csíkszereda, 2013)
Szemle - Róth András Lajos: Mindennapi recens példákból és hiteles relatiókból
MINDENNAPI RECENS PÉLDÁKBÓL ES HITELES RELATIÓKBÓL... Pál-Antal Sándor: A székelyek földje és népe. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2013. 423 p., ill., 5 melléklet. A Pauler Gyula-díjas Pál-Antal Sándor neve ismerősen cseng az erdélyi (székelyföldi) és magyar- országi olvasók számára. A Román Nemzeti Levéltár Maros Megyei Hivatalának levéltárában dolgozva, kutató szenvedéllyel megáldva sikerült olyan fontos történelmi forrásokat felkutatnia és elemeznie, melynek során széles spektrumú rálátást nyert székelyföldi és erdélyi történelmünkre. Megjelentetett cikkek, tanulmányok és könyvek sokasága koronázza kutatását. Jelen kötetben is ezekből kapunk egy csokorra való összefoglalót székely településekre, székekre vonatkozóan. Aki pusztán csak a tartalomjegyzékre tekint rá, az is felismerheti, hogy az írások tág határok között mozognak térben, időben és témában egyaránt. A középkortól a húszadik századig, falvaktól a városokig, társadalomtörténettől a politikatörténetig, településtörténettől a művelődéstörténetig terjedően. A kötet fontosságát hangsúlyozandó máris kiemelnénk azt, a mai erdélyi magyar historiográfiáról szóló írást, melyet a szerző is kötete elejére helyezett bevezető gyanánt, értékelve Székelyföld történetéről valamilyen formában nyilatkozók munkásságát. Olyan, szövegkörnyezetükből most kiragadott mondatfoszlányok, mint „hirtelen fellángolt múltismeret-igény”, „elburjánzott amatörizmus”, „több évtizedes lemaradás", „múltunk hitelének helyreállítása”, képességeinktől elmaradott megvalósításaink, „intézményes keretek hiánya”, „egy erdélyi magyar tudományos modell, alapkutatások, monográfiák hiánya”, kritikátlan kiadványok, „egészséges kritikus történetírás-szemlélet” kidolgozásának vagy a forrásközlők munkája összehangolásának szükségessége önmagukban is jelzik, hogy bőven van mit tennünk történetírásunk terén. Alulírott fontosnak tartja Pál-Antal Sándor egyik nagyon megszívlelendő megállapítását, miszerint „feladatunk nemcsak a székelyföldi magyarság múltjának a feltárása és az összmagyar történelembe való beágyazása, hanem annak a román tudományosságba való bevitele is.” Ez az a terület valóban, mellyel térségeink tudományossága nagyon adós. És Pál-Antal Sándor gondolatát egyben tovább is görgetnénk - egyfajta nyitásként - az együttműködésre hajlandó/képes román kutatók irányába, magyar kutatási téma felkínálásával, ami természetesen a román kutatási témákba való bekapcsolódásunkat is igényelné... Az is igaz, hogy a kötetnek ez az a része, amelyre megírása óta (2009-) mostani megjelenéséig (-2013) terjedő időszakra vonatkozóan, igen csak ráfér egy alaposabb frissítés, hisz ez alatt a pár év alatt is sok minden történt, történetírásunk sok mindennel gyarapodott, de ez mit sem változtat a szerző megállapításai helyességén. Jakó Zsigmond történészünk iránt táplált minden elismerésünk és tiszteletünk ellenére is, itt enyhítenénk egyben, az ismeretterjesztés irányában Pál-Antal Sándor által is megfogalmazott szigort (miközben részben egyet is értünk vele). Éppen azért, mert felcsigázott érdeklődés nyilvánul meg a történelem iránt, igenis szükség van a minőségi, szakavatottak tollából születő ismeretterjesztésre a félretájékoztatás, önmagunk és mások ismétlésének, az amatőrizmus, a pálya széléről történő bekiabálások, akár a sarlatánizmus elkerülése végett. A Székely önkormányzat a középkorban című írásában régebbi kutatásai összefoglalóját nyújtja. Ez annál is inkább üdvözölhető, minél többet hivatkozunk napjainkban aktualizáló jelleggel az önkormányzatiságra és autonómiára, anélkül, hogy tisztában lennénk a fogalommal, történetiségével, adott politikai és régiói viszonyok közötti jelenkori megvalósíthatóságával. Pál-Antal Sándor tanulmánya alapvetésében, a témában nyilatkozó, korábbi szerzők véleményének ismertetéA Csíki Székely Múzeum Évkönyve IX. (2013), p. 457-462 457
