Botár István et al. (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 9. (Csíkszereda, 2013)
Szemle - Róth András Lajos: Mindennapi recens példákból és hiteles relatiókból
RÓTH ANDRÁS LAJOS seben, azok összevetésében, a velük való vitatkozásában rögzíti le saját álláspontját, melyhez minden esetben levéltári adatok tanúságát sorakoztatja fel. A székely közéletiség fejlődésének kibontakozásával egyidejűleg az intézményesülés és a közigazgatási funkciók alakulását is figyelemmel követi, akárcsak mindezek szabályrendszereinek, jogi státusainak megnyilvánulásait. így jut el arra a megállapításra, hogy a székelység 17. századra kiteljesedő, tág körű - faluközösségektől a nemzetgyűlésig terjedő - autonómiája a középkori szabad közösségek autonómiájában gyökerezik és a mindenkori központi hatalom és saját önkormányzati akarata érvényesülése függvényében ingadozott mindig. Marosszék önkormányzata a 17. században című írás az előző tanulmány utolsó helyzet-megállapításával kezdődik, hogy majd visszanyúlva korábbi jogi aspektusok elemzéséhez úgy fejtse ki a megnevezett szék alakulását, hogy a rá vonatkozóak mindig az általános, az egész székelységre érvényes tételekre épüljön. Itt derül ki mennyire voltak termékenyek a székelyek a helyi szabályalkotás terén, sűrűn keresve és megtalálva az általános érvényű jogszabályok hézagait „constitutiok” és „deliberatiok” révén, amelyek által a bíráskodási, igazgatási és a katonai jellegű hatásköröket próbálták megtartani, szélesíteni, visszaállítani vagy kordában tartani, a székely széki autonómia megnyirbálására irányuló felsőbb, központosító fejedelmi szándékkal szemben. A marosszéki tisztségek konkrét bemutatásával megismerhetjük az általános széki adminisztráció felépítését és a joggyakorlását. Az, amiről a Székelyföld települései a 18. század elején című részben beszél a szerző, nem más, mint egy kisebb székely közigazgatási, jogi, település-földrajzi, népesedéstörténeti összefoglaló, amely mint élő, eleven, minden stabilitása ellenére is örökös változásban lévő entitásként vetíti elénk Székelyföldet a történelmi forrásanyag függvényében, típusokként létező, fejlődő, stagnáló, megszűnő, újraszülető településeivel egyetemben. Szervesen követi ezt A székely székek az 1700-as évek elején című, egy 2000-ben Hajdú- böszörményben tartott tudományos konferencián elhangzott előadás írott változata. A székek földrajzi elhelyezkedésének felvázolása után az egyre erősebben és hatékonyabban berendezkedő Bécs és a régi viszonyokat még átmenteni próbáló székek egyre esélytelenebb párviadaláról olvashatunk. Az egykori katonarendek, a lófők és gyalog székelyek adózókká válnak, szerepük módosul, szabályozzák a jobbágyok adózását is. A bécsi udvarhoz történő kötődés, alárendeltség egyre fokozottabb lesz. A kuruc mozgalom leverése után megszűnik a székelyek általános hadkötelezettsége. Oly középkori intézmény, mint a mozgó bíráskodási gyakorlatot jelentő cirkálás elsorvad, a széki főkapitányság fokozatosan elenyészik, amelyhez csak asszisztálni tudnak a széki tisztviselők. A rekatolizáció csak segít a törvényhatósági funkciók „hithű” emberekkel való betöltésénél. Ezen történések illusztrált bemutatása révén tud bevezetni szerzőnk az erdélyi szétzilált közigazgatás osztrák részről történő helyreállításának és megszilárdításának megértésébe. Ugyanitt fejti ki a székelyföldi tisztségviselők (főtisztek) változó feladatkörének módosulásait is. A 18. század eleji székelyföldi népességi viszonyok tárgyalásánál fény derül szerzőnk tudományos habitusából eredő történetkutatói módszerére. A szigorú forráskritikát, az összehasonlító történettudományt hívva segítségül, és egy józan becslés hadrendbe állításával tudja feloldani a korabeli levéltári adatok és az emlékirodalom összevetéséből eredő - népesedési számokra utaló - látszólagos ellentmondást. Szó esik az írott források megbízhatóságáról, korabeli összeírások, tudósítások összehasonlíthatóságáról, hiányzó adatok felméréséről. Korábbi, becslések alapján történő történeti demográfiai adatok (Acsády Ignác) - Székelyföldre alkalmazható - helyesbítésére (népesedési szorzószámok, kiegészítések mértékének megállapítására), a székelység összlétszámának megállapítására is vállalkozik. Úgy érezzük viszont, hogy egy pár konkrét számbeli levezetés, a források pontosabb meghatározása (Gösszeliféle összeírás), a használt kifejezések {elfogadható helyzetkép, valósághűhh kiigazítás) valamivel bővebb magyarázata, a családok személyszáma megállapításánál alkalmazott arányszám pontosabb indoklása nagyban hozzájárulhatna az egyébként fontos végkövetkeztetéseket felsorakoztató tanulmány megértéséhez. 458
