Botár István et al. (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 9. (Csíkszereda, 2013)
Történelem - Tüdős S. Kinga: A székelyeknek írástudással-műveltséggel szerzett címeres levelei a 16–17. században
idején olyan környezetbe kerültek, ahol a tisztségviselők fele, Erdély „legjava szellemei” közé tartozott. így „felmerülhet a gyanú, hogy a kancellária egyben (persze nem „hivatali funkcióképpen”) a kor erdélyi kultúrájának egyik igen fontos (vagy tán legfontosabb) műhelye” volt.110 A viszonylag hiányos, gyengébb felkészültséget nyújtó iskoláztatás azonban előnnyel is járt, hiszen a szülők részéről jóval szerényebb anyagi lehetőség is elégséges volt fiaik iskoláztatásához. Ráadásul időben hamarabb befejezhették tanulmányaikat, következésképpen írástudó fiaik korábban állhatták szolgálatban, ezáltal a tanulmányra fordított költségek is hamarosan megtérültek. Társadalmi rangjukat illetően, már amennyire nyomon követhetjük, egyikük sem tartozott a szék főnemesei közé. Sorsuk korán eldőlt s nem a harc mezején. Közülük egyik sem töltött be széki főtisztséget, nem volt fő-, al- vagy másodkapitány, fő- vagy vicekirálybíró. Zömében lófőből lett kisnemesek voltak. Ritkábban a már meglévő nemesi címerüket, az írástudást szimbolizáló attribútumok valamelyikével egészítették ki. Gyakran megtörtént, hogy pályafutásuk során a nemesi cím megszerzését követően, viselője mindvégig megmaradt a hivatalnoki pályán. Társadalmi pozíciójuk is érdekesen alakult. Munkakörük betöltése, gondolunk itt elsősorban a kancellárián dolgozó írnokokra, a deákokra, mivel nem kívánt különösebb képzést, ezért az egyetemet végzettek számára sem vált vonzó foglalkozássá. E funkció tehát megmaradt a deákos végzettségűek úgymond privilégiumának, biztosítva maguk és családjuk megélhetését a formálódó világi értelmiségiek körében. Közülük, aki bekerült az állami hivatalokba, a fejedelmi udvarba, a kancelláriára írnokként, jelenlétével nem vagy alig vált törtető, konfliktusteremtő pártoskodóvá. Igaz, ők egy feltörekvő réteg résztvevőjeként voltak jelen az udvari társadalomban. Tudásuk mellett leginkább kompromisszum-készségüket gyakorolták. A hadi vállalkozások dicsőségét ők a szellemi hadszíntéren elért eredményekkel váltották meg. Többnyire megelégedtek a szellemi munkás hivatali pályafutásának előnyeivel, a fizetett munka adta anyagi lehetőség bizonyosságával. Megmaradtak művelt, könyvet ismerő, írástudó, tájékozott funkcionáriusoknak. Nem törekedtek, vagy ha igen kevés eséllyel törhették át a főnemesi csoport kereteit. Ésszerűbb megfontolásból így hatalmi harcokba sem keveredtek. Csoportjuk különleges életvitelével is kitűnt a korabeli székely társadalom rendi tagozódásának keretei közül. Itthon, Székelyföldön nemesi címeres leveleik tulajdonában ugyan bekerültek a székely katonai társadalom legfelső, nemesi rétegébe, de az ún. legtekintélyesebb székely főurak életviteléhez felzárkózni, többek között gazdasági, anyagi javak hiányában már alkalmatlanokká váltak. Eddigiekben ismertetett személyek közül egyik sem vált a székely nemesség nagy horderővel bíró, mértékadó szereplőivé. Ami viszont kétségtelen előnyüket szolgálta, az a székely rendiségen belüli gyakori, látványos átrendeződés, a lecsúszás veszélyének elkerülése, amely egy újonnan felkerülő katonai sorsot vállaló gyalogost vagy lófőt bármikor érinthetett. Hivataluk révén mentesültek minden katonai feladat alól, teljesíthettek szolgálatot a szék határain belül (papok, tanítók) vagy annak határain kívül, a fejedelmi udvarban. A minden munka fizetés érdemel gyakorlat alapján meglévő funkciójuk-életük folyamán, jobbára biztosította anyagi helyzetüket. A műveltséggel szerzett címeres oklevelek nem csupán papírra vetett érdemek, adományok, elismeréseként értékelhetők. Ezek egyben e réteg növekvő öntudatának jelzései, bizonyítékai annak a már említett gyakorlatnak, miszerint az erősen katonai berendezkedésű székely társadalomban élők számára is megnyílt a lehetősége annak, hogy a hadi érdemek mellett mesterségükkel biztosítsák megélhetésüket. Ráadásul különböző kedvezményekben is részesülhetett, gondolunk itt a házmentességre (exeptio domus), amikor az armalista házát minden adó és közteher alól felmentették. Továbbá az adományozott címeres levelével gyakran családjának, hozzátartozóinak, esetleg több generáción át is megerősítette a társadalomban elfoglalt helyét. A SZÉKELYEKNEK ÍRÁSTUDÁSSAL-MŰVELTSÉGGEL SZERZETT CÍMERES... 110 TrÓCSÁNYI 1980, 184. 259
