Botár István et al. (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 9. (Csíkszereda, 2013)
Történelem - Tüdős S. Kinga: A székelyeknek írástudással-műveltséggel szerzett címeres levelei a 16–17. században
programjáról. Nem szenvedhette azokat tudományos államférfiakat, „akik a bölcsészeti tudományok haszontalan tanaival szívták tele elméjüket, a scholaszticus bölcsesség esztelensége által annyira kiforgatattak minden józan eszükből, hogy az állam kormányzására merőben alkalmatlanokká és képtelenekké váltak.” Többre tartotta a fegyverforgatáshoz értő, hazáját védő „közönséges lovász”-(t), mint a könyvekkel, bölcsességükkel felvértezett tanult embereket, „akik, amikor feltámadt a töröktől való félelem, még azok rabszolgáival sem mertek harcba bocsátkozni, hacsak nem arany vagy ezüst lándzsákkal (utalás a korrupcióra - kiemelés TSK). Egyedül a bölcsesség kiokoskodásában vitézkednek, minden más ügy elintézésére alkalmatlanok... ”103 Ez a már röpiratnak is beillő fogalmazás, Báthori István, majd megbízottja, Antonio Possevino jezsuita atya elképzeléseit summázza.104 Mindannyian a katonai pálya iránti fogékonyságra nevelő intézetek létrehozását sürgették, nem pedig azokat a katolikus vagy református kollégiumokat, ahol az ifjak elsősorban papi képzésben részesültek. Őket a latin nyelv beszélésére és írására tanították, mellőzve a katonai tudást, mint az általános műveltség, a korabeli élet elmaradhatatlan kellékét. Ellentmondásos korszak volt a javából, forrongó lelkületű emberekkel, akikhez Geszti is tartozott. S bár ítéleteivel ellene mondott a haladást jelentő írástudásnak-tanulásnak, mégis, a már említett megfontolást tartva szem előtt, külön otthont tervezett a dévai „oskolamesternek, ” s hagyatékozott az iskola fenntartására az 1593 nyarán kelt végrendeletében.105 Hasonlóképpen „birkóznia” kellett az iskolahálózat fejlődésének az egyre népszerűbbé váló Szent Ferenc-rend eredeti álláspontjával, amely meglehetősen ellenségesen viszonyult a tudomá- nyokkal/tudással szemben, hiszen elveik szerint mindez akadályt jelentett a teljes szegénység, a lemondás és az egyszerű emberekkel vállalt testvériség útján. A társadalmi haladás, a gazdasági és világi kultúra azonban „kiharcolta” a magáét, így ezen elméletek képviselői sem akadályozhatták meg fejlődését. A 17. század elejétől az írástudás, az olvasás ismerete főképpen Bethlen Gábor művelődéspolitikájának köszönhetően, általános szükségletté vált az erdélyiek körében. Székelyföldi írástudóink alapfokú ismereteiket zömében a helybéli iskolákban sajátították el, majd lehetőségeikhez mérten kerültek más hazai scholába tanulni. S bár ezen iskolák színvonaláról, még egy évszázad elteltével is azon tépelődött török száműzetésében Mikes Kelemen, hogy ott a diák „ mit tanult volt annyi esztendőkig?” Hiszen „ csak a deák nyelvet, és egyebet nem tanulván, annak házánál hasznát nem sokat veszi - és a gazdaságban olyan tudatlan, mint mások... mert a deák nyelvnek úgy vennék hasznát, ha a hadakozásról, az ország igazgatásáról és más tudományokról való könyveket olvasnának.” Mentségül hozzáfűzi: „nem akarom ezekből azt kihozni, hogy a deák nyelv haszontalan volna, hanem csak azt mondom, hogy egy nemesembernek idővesztés annyi esztendőkig csak azt a nyelvet tanulni. ” S ha már megtanulták, legalább abban hasznosítanák, „hogy a deák könyveket magyarra fordítsák, úgy a tanulásokot a közönséges jóra fordítanák; mivel sokan vannak olyanok, akik arra alkalmatosok volnának...,” jegyzi meg keserűen a száműzött.106 Mintha Geszti Ferenc korszakáról vallana, pedig több mint száz esztendő telt el a két vélekedés között. Mikes Kelemen észrevételének adhatunk hitelt, ám a szóban forgó armalistáink épp ennek a hiányos, egyoldalú oktatásnak, azaz a deák nyelv ismeretének vették hasznát s teremtettek alapot megélhetésükhöz. Időre volt szükség, míg a tudásnak, tanulásnak társadalmi szinten is jelentkezett a hiánya, s érezték annak fontosságát a székelyföldiek. Az írástudással érdemeket szerzett, általunk bemutatott székelyföldiek egyikéről sem ismeretes, hogy klasszikus értelemben vett képzésben (jogi, teológiai, bölcsész) részesültek volna. Szolgálatukat elsősorban „deák” nyelvtudásuknak köszönhették. Pályafutásuk során, ha érezték is A SZÉKELYEKNEK ÍRASTUDASSAL-MUVELTSEGGEL SZERZETT CÍMERES... 103 SZÁDECZKY 1891, 106-108. 104 VERESS 1913, 254-255. 105 ET II, 154. 106 Mikes 1861,147,148. 257
