Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 8. (Csíkszereda, 2012)
Történelem - Bicsok Zoltán: Egy tiszavirág életű próbálkozás: a Csíksomlyói Zeneintézet (1846–1848) (Forrásközlés)
János kanonokot, kolozsvári plébánost, László János Alsó-Fehér vármegyei királyi pénztárnokot, Bogdán István kézdipolyáni plébánost, gyergyóremetei Dávid Mózes Antalt és csíkszentimrei Fodor Istvánt. Az 1846. június 30-án kelt körlevél tanúsága szerint az addigi csíkszéki adományok által már biztosítva volt a hangszerek ára, illetve a tanító két évi bére, az újabb kihívás a zeneintézet állandó működésének biztosítása volt, mely célt egy háromezer forint tőkével bíró alapítvány létrehozásával látta kivihetőnek a főkirálybíró. Ezért szólította meg Csíkszék tisztsége nevében „törvényhatóságunk minden azon vér-gyermekét, kiknek bérces honunk levegője és az említett tanoda adának anyagi s szellemi első életet, és akiben nemzetünk dísze fénylik, Musikai Conservatoriumunk pártfogójává megkérni...”. Hogy a módszer - amit ma világlobby néven alkalmaznak - milyen sikerrel járt, arról nincsenek információk, de a szék hivatalviselőinek későbbi levelezéséből arra lehet következtetni, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ennek ellenére - és a kétkedve támogatók számításai dacára is - a zeneintézet 1846-ban megkezdte működését. A csíksomlyói hangszeres zeneoktatás 1846-1848 közötti első időszakára vonatkozóan alig vannak adatok. Mivel az iskola hivatalos tantervében zenetanítás nem szerepelt, a Musikai Conservatorium gimnáziumi önképzőkörként működhetett. Nem tudni, hogy ki volt a zenét oktató ifjú tanító, hány diák alkotta a zenekart, milyen hangszereket vásároltak a csíki székelyek krajcár-adományaiból és milyen zeneművekkel barátkoztak az ifjak, hiszen az 1848-1849. évi hadi események nemcsak a zenekart szórták szét, de az iskola is több évre bezárta kapuit. Vélhetően a nagy felfordulásban pusztultak el a gimnázium 1848 körüli időszakának iratai is, köztük az első diákzenekarra vonatkozóak. Amit mégis tudunk, azt a szék tisztségviselőinek hivatali levelezéséből tudjuk. Másfél évnyi működés mérlegét vonja meg Endes alkirálybíró 1847. júliusából fennmaradt keserű hangvételű jelentése, mely szerint a zeneintézet javára Kászon-Alcsíkban hozzá befolyt 58 rajnai forint 35 krajcárból a tanító tízhavi bére máris elvitt 50 forintot, olyan körülmények között, hogy a teljes időszakban ő biztosította a tanító élelmét és szállását, ő látta el gyertyával s egyéb szükségesekkel is. „Ezen csekély megmaradott öszveggel mit tégyek? Addig is míg ezen idves szándék jobb alapot nyerend, a méltóságos főkirálybíró úr utasító rendeletét annyival inkább kérem, mivel sem én tovább a musikatanítót, sem ő 5 pengőből az általam két évek alatt adottak hiányával magát eltartani nem képes. ” A kezdetben oly lelkes alkirálybíró belefáradt az örökös „kéregettetésbe” és lemondott az intézet ügyeinek intézéséről, így helyébe a főkirálybíró Lukács Istvánt, a szék levéltárosát nevezte ki. Az új tanév ismételten felvetette a régi nagy kérdést: hogyan lehet a Musikai Conservatorium működését hosszú távon biztosítani? Az elmúlt évek tapasztalata Potyó Ferenc esperest és Kovács Miklós püspököt igazolták: alamizsnából nem lehet egy intézményt fenntartani, a tervezett háromezer forintos tanítói alapba pedig vélhetően nem érkeztek adományok, így 1847. augusztus végén Balási József kénytelen volt ismételten a gyergyószentmiklósi Mercantile Fórumhoz fordulni, az örmény kereskedők ugyanis az előző évi haladékkérés óta nem jelentkeztek. Az átirat kiadója és címzettéi egyaránt tudhatták, hogy csupán a kincstári optimizmus íratja a következő sorokat: „... az állandóul való taníthatás végett alapítványra lévén szükség, biztoson reménlem, hogy ha bár részenkénti bészolgáltatás útján is, azt a minden jónak elémozdittására törekedő Kereskedői Szék nevezetes öszveggel fogja felsegélleni... ”. A zeneintézet működéséről 1848 tavaszán értesülünk újból. Egy nagyon megrongálódott, töredékesen fennmaradt iraton a főkirálybíró március 12-én kelt, Csíkszék lakosságához intézett felhívását olvashatjuk, melynek első részében Balási a zeneintézet két és fél éves működésének mérlegét vonja meg: „A Csík Somlyói ének és musikai tanítóintézet ezelőtt már barmadfél évvel az erre adakozók segedelmekkel felállván, minthogy minden kezdet nehéz az l-ő esztendő kevés sikert mutatott, a második évben püspök urunk Onagyméltósága kegyes segedelméből a szükségesebb musikai eszközök megszereztethetvén, már sokkal nagyobb [hiányzó rész] mutatkozott, s az idei oskolai félév [hiányzó rész] sikerrel folyván... ”. A szöveg második feléből kiérződik, hogy már az ő lelkesedése sem a régi - tudja és ki is mondja: ha elmarad a segítség, ha nem sikerül a régóta tervbe vett tanítói alap EG Y TISZA VIRA G-ELETU PR OBALKOZAS: A CSIKSOML YOIZENEINTEZET 173
