Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 8. (Csíkszereda, 2012)
Történelem - Bicsok Zoltán: Egy tiszavirág életű próbálkozás: a Csíksomlyói Zeneintézet (1846–1848) (Forrásközlés)
BICSOK ZOLTÁN létrehozására anyagi támogatást szerezni „ezen szép - az ifíakot szabad óráikban henyeség, és abból következő minden rossztól elfoglaló, az erkölcsöt szelídítő s az istentiszteletet díszesítő - intézet visszahanyatlik a semmiségbe...”. A megmaradt iratok nyolc adakozó nevét őrizték meg, akik összesen 112 forint 20 krajcárt ajánlottak a zeneintézet tanítói alapjába, és ezt részben helyben ki is fizették. Jellemző, hogy újból csíkszentgyörgyi Bálint Ignác nyugalmazott huszárkapitány jeleskedett: 100 forintot ajánlott fel a nemes cél érdekében, de említést érdemel oroszfáji Mikó Mihály is a maga 6 forintjával és ditrói Puskás Ferenc, aki 2 forintot adott. Ha a nyolc adakozó mellett voltak is további támogatók, a befolyt összeg nem lehetett jelentős, hiszen a szabadságharc utáni években sincs híre-nyoma a zeneintézeti tanítói alapítványnak. A forradalmi események, majd a kibontakozó polgárháborús viszonyok és a szabadságharc hadieseményei végleg megpecsételték a Csíksomlyói Zeneintézet sorsát. Az iskolaépületet 1848-ban előbb a forradalmi, majd 1849-ben a császári hadsereg foglalta le. Az osztrák katonaság a termeket laktanyának és kórháznak használta, a földszinti termek egy részébe lovakat kötöttek. A diákok szétszéledtek, a hangszerek vélhetően az iskola egyéb berendezési tárgyaival és gyűjteményeivel együtt elkallódtak. 1851 októberében az iskola újra megnyitotta kapuit, de a lepusztult, kifosztott épületben fel se merülhetett a zeneoktatás lehetősége. A csíksomlyói hangszeres zenetanítás második korszakára még több mint három évtizedet kellett várni. 1865-ben történt ugyan egy bátortalan kísérlet az alig meggyökerezett hagyomány felélesztésére - a diákok saját költségükön járattak egy zenetanítót Csíkszeredából -, azonban az iskola vezetésének ellenzése folytán végül felhagytak a tanulással. Az ügy véglegesen 1884-ben ért révbe, amikor Lönhart Ferenc erdélyi püspök, Imre Dénes királyi főerdész és Csík vármegye nevelési alapjának támogatásával sikerült beszerezni a szükséges vonó és fúvó hangszereket, a zenetanár fizetésének költségeit pedig a vármegye vállalta magára.9 A millennium évében már hatvan diák, kezdő és haladó csoportba sorolva gyakorolt, ünnepi alkalmakkor pedig a legjobb 24 növendékből összeállított zenekar játszotta a nemzeti és klasszikus zeneirodalom legszebb darabjait.10 9 BÁNDI 1896, 113-114. 10 BÁNDI 1896, 467-468. 174
