Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 7. (Csíkszereda, 2011)
Történelem - Sándor-Zsigmond Ibolya: Mesterek és segédeik székelykeresztúri kisvállalkozások a 19. század második felében és a 20. század elején
SÁNDOR-ZSIGMOND IBOLYA féktelenködnek, hogy munkaadó mestereivel szembe gorombán elbánnak, egész éjszakákon át korhelykednek, kártyáznak, minden rossz társaságba részt vesznek, ezek javítása felett intézkedjék! Gyűlés a kérdéses dolgot úgy látja legcélszerűbben elintézni, hogy megbízza elnököt, hogy a szolgabírói hivatalt, mint rendőri hatóságot keresse fel, tegye meg a kellő jelentést, s hasson oda, hogy a segédek közt a fegyelmet és rendet visszaállítsák,”16 A segédek dorbézolásaiban gyakran részt vettek némely mesterek is, ezért a rend és fegyelem fenntartására a mesterek között is nagyon oda kellett figyelni. Az elnök hivatkozik olyan esetekre, amikor „a társulati tagok közül többen annyira elfelejtkeznek magokról és a társulat méltóságáról, hogy kisebb-nagyobb kocsmákban bármilyen megjegyzett társasággal leülnek, isznak, kártyáznak és verekednek, több eset fordult elé, hogy ilyen verekedéskor a kocsmákból kidobják, úgy’ más zártkörű mulatságokba rendetlen kihágásokat követnek, miáltal társulat méltósága megsértve van. ”17 18 Erre vonatkozóan a társulat meghatározta: „ha valamely társulati tag olyan társaságba keveredik mely az ő és társulat becsületit sérti, kisebb vagy nagyobb kocsmákba rendetlen korhelységbe vegyül, másokat sérteget, veszekedik, kártyázik, verekedik, annyira lerészegedik, hogy az utcára kivetik, az első kihágásért 3 forint, második kihágásért 5 forint díj fizetésével marasztaltunk el. Harmadszori kihágásért a társulat jogköréből kizáratik. E rendszabályokból kitűnik, hogy a becsületes munkában szerzett iparostekintélyt féltve vigyázták, a mesterek és segédek körében történt vétségeket, kihágásokat egyaránt büntették. A felszabadult és legénnyé előlépett inas általában egy évig dolgozott, mielőtt vándorlásra indult. A kötelező vándorlás során a segéd tapasztalatokat szerzett, vándorkönyvébe beírták vándorlásának állomáshelyeit, ezenfelül az ottani mesterek véleményt írtak a könyvbe a legény munkájáról. Sorsának további alakulása szempontjából egyáltalán nem volt mindegy, hogy hol, és milyen műhelyben szerzett tapasztalatokat, tökéletesítette szakmai tudását, minthogy az sem volt mellékes, hogy milyen mesteri véleményezések tarkították a könyvét. A törekvő segéd vándorlása alkalmával - ha eljuthatott külországokba - nyelveket tanulhatott, műveltséget szerezhetett, a szakmájában sokkal fejlettebb műszaki megoldásokat, eljárásokat sajátíthatott el. Pontos adataink nincsenek, hogy a jegyzőkönyvekben emlegetett keresztúri segédek meddig jutottak el vándorlásaik során, de feltételezhető, hogy nem nagyon haladtak túl Erdély, esetleg a történelmi Magyarország határain. A keresztúri iparosok jó része élete végéig parasztiparos maradt, műhelye fenntartása csak a mezőgazdaságból származó évi jövedelmét pótolta. Ipara főleg szolgáltató jellegű volt, a csekély mennyiségű fölös terméket a helyi piacon értékesítette. Ebből kifolyólag nem is volt arra utalva, hogy a vándorlás eredeti célját, a szakmai tökéletesedést, a fejlett és korszerű technikák elsajátítását, valamint a nyelvtanulást szem előtt tartsa. Legtöbbjüknek a költséges külföldi vándorláshoz anyagi fedezete sem lett volna biztosítva. A mezőváros és környéke lakosságának igényeit így is megfelelően és kellő mértékben ki tudta elégíteni. Egy 1904-ben készített felmérés rávilágít a keresztúri paraszt-iparosok különleges helyzetére. Itt „a legtöbb iparos azon igyekezett, hogy egy kis földet szerezzen vissza, s azon ősei foglalkozását űzze tovább. Az iparosok jó nagy része nyáron földmívelő s mesterségét inkább csak télen űzi. Sok iparos vállal szolgálatot s a legtöbb irodaszolgai teendőt ők látják el s csak a hivatalos órák után élnek iparuknak. Van olyan iparos is, ki kétféle ipart űz, egy téli és egy nyári idényszerűt, például az egyik szűcs nyáron kőműves, mivel semmi földje sincs. ”19 A kézművességgel foglalkozók számának feltérképezésében Székelykereszt- úron az sem elhanyagolandó tény, hogy a helységben több évszázados hagyománya volt a háziipar szintjén élő szitakészítésnek, ami a családok nagy hányadát foglalkoztatta. A szitás16 ITJK 1874. 17 ITJK 1874. 18 ITJK 1874. 19 BARABÁS 1904. 174
