Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 7. (Csíkszereda, 2011)
Történelem - Sándor-Zsigmond Ibolya: Mesterek és segédeik székelykeresztúri kisvállalkozások a 19. század második felében és a 20. század elején
SÁNDOR-ZSIGMOND IBOLYA keit érintő paragrafusai. A nagyobb létszámú céhek (esetünkben társulatok) részére a legényekre külön szabályzatot szerkesztettek. A székelykeresztúri társulati alapszabályzatban benne foglaltatnak a segédeket érintő előírások is. A legényrendtartás szociális-gazdasági és vallási vonatkozásai mellett legfontosabb a társulat külső megítélésének védelme volt, a segédek megjelenése, viselkedése, különböző társadalmi csoportokkal való érintkezése során. A mesterek a település ismert és legtöbbször elismert polgárai voltak. A társulat megítélése nagyban függött nemcsak az ők, hanem a segédeik viselkedésétől is. A városba messzi földről érkező segédek nem voltak a település tagjai, hiszen vándorlásuk mobilizálta őket, de minden munkaállomáson tartaniuk kellett magukat a helybéli céh, társulat, testület által előírt normarendszerhez. Ezeknek a szabályzatoknak a vizsgálata közelebb visz a korabeli gondolkodás, viselkedés, erkölcs és a 19. századi mezőváros társadalmának megismeréséhez. A segéd életét a legapróbb részletekig szabályozták, nemcsak munkáját, de kevés szabadidejét és társadalmi kapcsolatait is meghatározta a közösség, amelynek rövidebb- hosszabb ideig tagjává vált.12 A segéd köteles volt vándorkönyvet szerezni, amely számára a munkáról bizonyítványt jelentett, útlevélként és személyazonossági igazolványként szolgált. Vándorkönyv nélküli segédet alkalmazni a mestereknek tiltva volt. A segéd maga választhatott gazdát magának. Díjazása, elszegődési ideje, munkaideje, próbaidő, felmondási idő mind szabad megegyezés tárgyát képezték. A segéd számára kötelező volt a munkaadója iránti hűség, engedelmesség, tisztelet és illendő magaviselet, a kikötött vagy helyi szokásos munkaidő betartása, a rábízott iparosmunkának legjobb tehetsége szerinti elvégzése, a munkaadó üzleti viszonyairól hallgatást gyakorolni; magát segédtársai és a háziak iránt illedelmesen viselni, valamint a tanoncokkal és a felügyelete alatt dolgozó gyermekekkel jól bánni; hibája által okozott kárt a munkaadónak megtéríteni. Különösen tiltva volt: önkényes ünnepnapot és úgynevezett heverd-el-hét- főt (blau-montag) tartani; a munkaadó beleegyezése nélkül saját maga, vagy idegen munkaadó számára dolgozni; egymás közt összebeszélni, hogy közös munkamegtagadás, vagy más eszközök által mestereiktől feltételeket csikarjanak ki. A segédek jogait három pontban határozták meg: illendő bánásmódot, kikötött bérük s egyéb járulékaik rendes időben történő folyósítását, és kilépéskor az iparágnak megfelelő bizonyítványt igényelhettek. A munkaadónak joga volt a szerződést megszüntetni, ha a segéd: szolgálatra képtelennek bizonyult; oly tettet követett el, mely által a belé helyezett bizalom megrendült, vagy ha ilyen tette jutott a szolgálatadó tudomására a fölvétel után; mestere beleegyezése nélkül a végzett iparra nézve hátrányos üzletet űzött; a munkaadó jogszerű utasítását végrehajtani makacsul vonakodott, a segédtársakat, tanoncokat vagy a házi cselédséget engedetlenségre, a munkaadó elleni indulatra, rendetlen életre vagy züllött cselekedetekre csábítani igyekezett, ha a munkaadó, vagy annak hozzátartozói ellen becsületsértés, vagy más kötelességsértés bűnét követte el. A mester akkor is felmondhatott, ha a segéd önhibájából kifolyólag munkaképtelenné vált, ha vétke nélküli munkaképtelensége négy hétnél tovább tartott, vagy ha nyolc napnál tovább tartó fogságba esett.13 A segéd a szerződés felmondására jogosult volt, ha egészségének “rongálása” nélkül a munkát nem folytathatta; ha a munkaadója tettleges bántalmazás vagy becsületsértési áthágás bűnét követte el irányában; ha a munkaadó őt erkölcstelen és törvényellenes tettekre igyekezett csábítani; ha a munkaadó a kialkudott bért tőle jogtalanul megtagadta, vagy a szerződés lényeges határozványait megsértette; ha a munkaadó csőd alá jutott, vagy egyéb okokból nem tudott a segédnek foglalkozást és keresetet biztosítani. 12 FORRÓ 2001,91-106. 13 “A régi Városháza 1880 előtt jelentéktelen faház volt és annyira rozoga, hogy a »börtönszobát« Szabó Lajos tímársegéd, aki valami vétség miatt záratott oda be, összerongálta. Sárái János városszolga kijavította és kimeszelte a kis börtönszobát, amiért 10 forintot fizettek neki. ” (ORBÁN 1943). 172
