Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 7. (Csíkszereda, 2011)
Történelem - Pál Judit: Az utolsó székelyföldi királybírák és az első főispánok
AZ UTOLSÓ SZÉKEL YFÖLDl KIRÁL YBÍRÁK ÉS AZ ELSŐ FŐISPÁNOK Naplóban cikksorozatot indított, amelyben vázolta az erdélyi állapotokat és sürgette a törvényhatóságok szervezését: „Az erdélyi köztörvényhatóságok helyreállításának ez ideig akadályai nincsenek, de a határozatlanság és késedelmezés akadályokat igenis szülne... ”. A kormány végül az 1867. június 27-i rendeletével intézkedett. Erdélyben ugyancsak az 1861-ben működött bizottmányokat hívták össze, a főispánoknak pedig úgyszintén kijelölési joguk volt. A sajátos erdélyi helyzetre és a hagyományra való tekintettel azonban a székely székekben a tisztviselőket minden jelölés nélkül, szabadon választhatták. Erdélyben emellett - és ez a magyarok és székelyek elégedetlenségét váltotta ki - érvényben maradtak az 1867 előtt kibocsátott rendeletek, valamint fenntartották a bírósági szervezet elkülönülését. A törvényhatóságok itt nem álltak közvetlen összeköttetésben a minisztériumokkal, hanem a Főkormányszék, illetve a királyi biztos útján érintkezhettek ezekkel.10 11 Elégedetlenséget szült viszont az a tény, hogy a kormány a főkirálybírákat továbbra is kinevezte. A székek - legalábbis a retorika szintjén - ragaszkodtak a széleskörű autonómiához, bár bizonyos fokú átalakítás szükségességét ők is elismerték. Ezt a felemás hozzáállást tükrözi Udvarhelyszék bizalmi felirata is: „...óhajtottuk volna, ha a nagyméltóságú minisztériumnak a köztörvényhatóságok alkotmányos hatásköre visszaállítására irányuló rendelvényében, úgy a főkirálybírónak szabad választáson kívül történt kinevezése, mint a törvényszéki tagok kijelölése melletti választatása indokoltatott volna. A szabad választásra irányuló s még el nem törölt törvényeken alapult ősi jogainknak a parlamenti felelős kormánnyal leendő kiegyeztetés érdekében korszerű módósításától nem idegenkedünk ugyan, de óhajtjuk, hogy ez szokott úton történjék. "12 A kormánynak viszont a hatékony és egyre centralizáltabb állami apparátus kiépítése állt érdekében. Az 1870:XLII. törvénycikk meghagyta a megyei szervezet több elemét, de megnyirbálta a megye hatáskörét. A cél a megyék átalakítása volt, hogy hatékonyabban tudják a közigazgatási feladatokat ellátni és a kormány rendeletéit végrehajtani.1^ Pest-Buda és a Királyföld kivételével a többi törvényhatóság egységes belső szervezetet nyert. Ez azt jelentette, hogy bár a székek névleg továbbra is megmaradtak, most szervezetileg teljesen a magyarországi megyékhez hasonultak. Az 1870:XLII. törvénycikk alapján megalakultak a törvényhatósági bizottságok. Az első nehézséget több helyen is mindjárt a létszám kérdése okozta. A létszámcsökkenés ellen több főispán is felszólalt, aggódtak, hogy a kimaradtak az ellenzék sorait vagy a nemzetiségi mozgalmakat fogják erősíteni. A székely székek ősi jogaikra hivatkoztak. Mikó Mihály, marosszéki főkirálybíró szerint korábban 5-6 ezer jogosult volt, 1848-ban is több mint ezer bizottmányi tag volt, most viszont 160-ban szabták meg a bizottmány létszámát.14 A továbbiakban azonban a magyarországi törvényhatóságok mintájára kezelték az erdélyi törvény- hatóságokat is, de a közigazgatás területi beosztása és egyes sajátosságok még 1876-ig, a közigazgatási reform életbeléptetéséig fennmaradtak. Az 1876-os közigazgatási reform nyomán aztán felszámolták a székely és szász székeket, és Erdélynek 15 megyéje lett. A Székelyföldön négy új megye jött létre: Csík, Udvarhely és Háromszék nagyrészt az azonos nevű szék területén, több-kevesebb vármegyei terület hozzáadásával. Ez főleg Háromszék esetében volt jelentősebb, ugyanis az egykori Felső-Fehér vármegye több darabja is Háromszék megyéhez került. Marosszék Torda megye felső kerületével olvadt össze és együtt alkották Maros-Torda vármegyét. Aranyosszék Torda-Ara- nyos megye része lett, de a kis Aranyosszéknek nem volt túl nagy súlya, ez megmutatkozott 10 A Pesti Ajtóban közölt cikket átvette az egyik kolozsvári újság is. Az erdélyi ügyekhez, IN Korunk. VII. évf. (1867. ápr. 14.) 45. sz. 11 PÁL 2006. 12 MOL, K 150, Belügyiminisztérium, Általános iratok, 1867-VII-2-13257. 13 SARLÓS 1976, 154-156. 14 STIPTA 1995, 163-164. 147
