Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 6. (Csíkszereda, 2010)

Történelem - Bordás Beáta: A csíkszeredai Munkácsy-kiállítás a sajtó tükrében

BORDÁS BEÁTA A tcmák között utolsóként szereplő szakmai írások száma az egész általunk vizsgált periódusra vonatkozik (2006. augusztus-2007. augusztus), így meglepően kevés szakmai jellegű írás született a kiállítás kapcsán. A Csíkszeredái Munkácsy-kiállítás körüli szakmai megnyilvánulásokat annak tükrében is vizsgáltuk, hogy mekkora érdeklődést generált szakmai körökben a 2005-ös budapesti nagy Munkácsy-kiállítás, és ez az érdeklődés élénken megjelent a magyarországi sajtóban is. Azt vizsgáltuk, hogy vajon a Csíkszeredái kiállítás kapcsán alakult-e ki a budapestihez hasonló szakmai vita a sajtóban? A budapesti 2005-ös Munkácsy Mihály-kiállítás hozzáférhetővé, „láthatóvá” tette az életmű jelentős részét, ennek következménye az volt, hogy a magyarországi művészettörténészek igye­keztek új interpretációkat nyújtani Munkácsy festészetének jellemzőiről és azok recepciójáról. A szakmai vitának két ellenpólusa alakult ki, az egyiken helyezkedtek el a Munkácsy! a legnagyobb magyar festőnek tartó szakemberek, a másik pólus tabudöngető, radikálisabb szemléletmódot képviselt. A szakmai vitában új kérdésfelvetések születtek, például a Munkácsy-festmények hite­lességét, modernségét illetően, de polemizáltak a festő „nemzeti jellegéről”, festészetének erede­tiségéről. A budapesti kiállítás hivatalos katalógusa81 82 83 után jelent meg zz „ellen-katalógusnak” is beillő Munkácsy-olvasókönyv 82 Mindkét kötetbe neves művészettörténészek írtak, akik a kor­szak és Munkácsy Mihály festészetének legjobb magyarországi ismerői (Boros Judit, Gosztonyi Ferenc, Bakó Zsuzsanna, Perneczky Géza stb.). A budapesti kiállítás kapcsán a sajtó sokszor foglalkozott egyes Munkácsy-festmények hamisságával, a botrányt Molnos Péter tanulmánya generálta, amelyben a szerző utalt bizonyos kiállított festmények „kétségbe vonható eredetiségé­re”.85 Erre csaptak le különböző napilapok, és a bulvársajtó is.84 A szakma (művészettörténészek, az érintett szakemberek és Magyar Nemzeti Galéria vezetője, munkatársai85) az Artmagazin művészeti folyóirat körkérdésében fejtette ki véleményét a Molnos állításai nyomán kirobbant botrányról, és ha nem is sikerült az említett kérdésekben konszenzusra jutni, a viták és Révész Emese összefoglalója86 87 ezekről a Munkácsy-kiállítást egyértelműen szóbeszéddé tették, a „nagy magyar festő” és hasonló elcsépelt jelzőkkel illetett Munkácsy Mihály művészete pedig űj megvi­lágításba került. A kiállítással kapcsolatos polémiák „kulturális közüggyé’®1 avatták a budapesti kiállítást, a tárlat többi magyarországi helyszíne kapcsán is vissza-visszaköszönt a sajtóban az eredetiség vitatása. Ilyen előzmények után érkezett Csíkszeredába, az egyetlen erdélyi helyszínre a kollekció,88 amely a budapestihez hasonlóan nagy médiavisszhangnak örvendett. De vajon Erdélyben, Csík­szeredában hogyan viszonyult a szakma és a kulturális sajtó a Munkácsy-jelenséghez, a Munkácsy- kiállításhoz? A Csíkszeredái kiállításra készült igényes kivitelezésű katalógus89 három tanulmánya a 2005-ös budapesti nagy Munkácsy-kiállításra készült, a Munkácsy életéről és festészetéről szövegeket csupán kismértékben módosították a szerzők, Bakó Zsuzsanna,90 Boros Judit91 és Sz. Kürti Katalin92 magyarországi művészettörténészek. Képzőművészettel, kultúrával foglalkozó magyar nyelvű szaksajtó Erdélyben alig létezik, a Székelyudvarhelyen kiadott Erdélyi Művészet, a kolozsvári Művelődés folyóirat, a Csíkszeredái 81 GOSZTONYI 2005. 82 MARKÓJA 2005. 83 MOLNOS 2005. 84 Kis Tibor: Essünk neki Munkácsynak! Népszabadság, 2005. szeptember 26., lásd: http://nol.hu/ archivum/archiv- 378504, letöltve: 2009- május 29.; Hamis képeket állítottak ki a Munkácsy-tárlaton? Magyar Nemzet Online, 2005. szeptember 26., lásd: http://www.mno.hu/portal/309607, letöltve: 2009. május 29.; Hamis képek is szerepelhet­tek a Munkácsy-kiállításon. Origó, 2005. szeptember 26., lásd: http://www.origo.hu/itthon/20050926hamis.html, letöltve: 2009. május 29.; Hamisak a galéria Munkácsy-képei? Blikk, 2005. szeptember 27., 1,4. 85 Kemény Gyula (restaurátor, műgyűjtő), Bereczky Loránd (a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója), Pákh Imre (műgyűjtő, Munkácsy-festmények tulajdonosa), Bellák Gábor (a Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze) és Sinkó Katalin (a Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze). 86 RÉVÉSZ 2005. 87 RÉVÉSZ 2005, 508. 88 Nem az egész anyag, ami a Nemzeti Galériában volt, annak csak egyharmad része körülbelül. 89 SZEMENKÁR 2007. 90 BAKÓ 2007. 91 BOROS 2007. 92 SZ. KÜRTI 2007. 196

Next

/
Oldalképek
Tartalom