Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 6. (Csíkszereda, 2010)
Néprajz - Sándor-Zsigmond Ibolya: Szakma- és mesterségtanulás a 19. század végén. A székelykeresztúri kereskedelmi és iparos tanonciskola
SZAKMA ÉS MESTERSÉGTANULÁS A 19. SZÁZAD VÉGÉN... mester bejelentette inasát az iparhatóságnál. A be nem jelentett tanonc ún. lappangó tanoncnak minősült, és a mester pénzbeli büntetését vonta maga után. A három (négy) év letelte után, amennyiben minden évben átmenő osztályzatot szerzett a tanonc, vizsgamunkát készített az illető mesternél, amelyről a mester tanúkkal hitelesített bizonyítványt állított ki. E mesteri bizonyítvány valamint a tanonciskolái bizonyítvány birtokában számított szakképzett munkásnak, segéddé válhatott, vagy iparában tovább fejlesztve magát, önálló vállalkozásba kezdhetett. Sok esetben tovább vitte a családi ipart, a műhelyt, amely akár több generáción keresztül is apáról-fiúra hagyományozódott. Mivel más tanonciskolákhoz hasonlóan a székelykeresztúri is helyi fenntartású volt, az Ipartestület6 7 8 nagy gondját képezte az iparos tanonciskola működtetése. Ennek elsődleges oka a rendelkezésre álló anyagi eszközök hiánya volt. Az iskolának évről-évre változó létszámmal 40-60 tanulója volt. Mivel az ifjak, akárcsak korábban, fogyatékos alapismeretekkel bírtak, szükséges volt az előkészítő osztály bevezetése. A tanon- cok gyakorlati munkájának ellenőrzését a testület kebeléből esetről-esetre kiküldött iparosok teljesítették, különösen arra figyelve, hogy a mesterek az ipari szakmában foglalkoztatják-e az inasokat. Ezek a kiküldöttek a közgyűléseken számoltak be az egyes mestereknél tapasztaltakról. A fegyelem fenntarása érdekében, kiküldetés szerint, maguk a mesterek jelentek meg az iskolai előadásokon, hiszen sok esetben a tanító fegyelmező képessége nem bizonyult kellően hatásosnak. 1897-ben ipartestületi gyűlésen arra is felhívták a mesterek figyelmét, hogy „a tanoncokat a szivarozástól minden egyes tag tiltsa el, ~ esténként ellenőrizzék a kocsmákat, és egyéb „dorbézolásra” alkalmas helyeket, valamint kövessék nyomon az inasok vasárnapi templombajárását. A tanonciskola felügyelője az ipartestület volt, működéséhez anyagi és erkölcsi támogatást nyújtott, mellette rendszeresen ellenőrizte az iskolát a Magyar Királyi Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium, valamint Udvarhelymegye Tanfelügyelősége. A Székelykeresztúri államilag segélyezett községi iparos tanonciskola számára évente érkezett csekély összegű államsegély. A Marosvásárhelyi Kereskedelmi és Iparkamara is évi rendszerességgel nyújtott 100-150 forint támogatást, főként az évvégi munkakiállítások díjazásaira. A segélyként érkező pénzekből, mivel ezek általában célirányosan küldettek, könyveket vásároltak, pénzjutalmakat osztottak ki a legjobb eredményt elért tanoncok között. A hiányosságok főként a mostoha tanítási körülmények (tantermek, fűtés, világítás), a tanszerek és oktatási segédeszközök beszerzése valamint a tanítók alacsony bérezése szintjén mutatkoztak. Az iskola bevételét képezték a tanoncok tan- és tanszerdíj néven befizetett összegei, a főszol- gabírósághoz befolyó iparidíjak, valamint büntetéspénzek. 1891-ben a minisztérium megerősítette, hogy az iskolát a községnek kell fenntartania. „A költségek nagyrészét hiába várják a vármegyei ipariskola alapból s ennek kimerülése után az államtól, mert a község kötelessége azt fenntartani, ha pótadóból is. A rendelkezés nyomán a tanonciskola számos levélben folyamodott segítségért. Államsegély nélkül a „virágzásnak indult iparos tanonciskolánknak nem csak fejlődése, hanem fennállása is veszélyeztetve van. "9 1894-ben az iskolai költségvetés „a legszélsőbb határig vitt takarékosság szem előtt tartásával állíttatott össze" - írta Gombos Sámuel igazgató - a kéjwiselőtestület iparos tanonciskolánkkal szemben mindig megtette a maga kötelességeit, sőt másnemű áldozatokat is hozott anyagi erejéhez mérten, fizeti ugyanis a 2%-os iskolai pótadót, azonkívül helyiséget ad az iskola számára, a tantermeket ellátja fűtéssel és világítással. ” A rajzoktatásra, felismerve annak a különböző mesterségekben való feltétlen szükségességét, különösen nagy hangsúlyt fektettek. A vallás és közoktatásügyi minisztérium 1893-ban kibo- csájtott tantervében „Elemi szabadkézi rajz” cím alatt előírta a szükséges tananyagot. A minisztérium körrendeletében leírtak szerint erre azért volt szükség, mert a tanonciskolák előkészítő osztályaiban nem mindenütt foglalkoztak rajzoktatással, márpedig a rajzoktatás az iparos ifjúság képzésének sarkalatos alapját képezte, ezért rendelték el a heti három órában gyakorolt rajztanítást, azzal a megjegyzéssel, hogy az egyenes vonal és annak minden irányba való rajzolása, 6 Az Első és Második Ipartársulat 1891-ben egy közös ipartestületté alakult. 7 CsMLvt. Ügylet Jegyzőkönyve a Sz. Keresztáron alakult Első és Második Ipartársulatnak, 1860-tól, 1897. 8 Lukács Béla államtitkár levele, 1891, MIMLvt. 9 Gombos Sámuel igazgató levele, 1891, MIMLvt. 451
