Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 6. (Csíkszereda, 2010)
Néprajz - Csergő Melinda: Írott levelek – elbeszélt történetek. Egy gyergyószárhegyi levélhagyaték elemzése
CSERGŐ MELINDA család(tagok) sorsfordulóin. A csoporton belüli elhelyezését határozzák meg ezek az események, illetve általuk határozzák meg önmaguk helyzetét, és olyan normákat vázolnak fel, melyek a működési elvnek szerves részeit képezik. Az információszerzés módja (levélírás), illetve a ritka (személyes) kommunikáció és interakció, olyan helyzeteket teremt, amely során az egyének magukról pozitív képet nyújtanak. A kommunikáció minősége és mennyisége megszabja azt, hogy egymásról milyen információkat szerezhetnek az emberek. Mivel pontos történeteknek nincsenek birtokában, olyan élményeket mesélnek el, amelyek a személyek tulajdonságait írják körül. E közlések során olyan énképek - családi képek- forgalmazódnak, amelyek nem fedik teljes mértékben a valóságot. Az idegenbe került családtagok azokat a helyzeteket szövegezik meg, amelyek igazodnak az őket érintő elképzeléshez, illetőleg a levélben megfogalmazott élethelyzeteket büszkén elevenítik fel az orális kommunikáció során is. E tény - ti. az, hogy létezik még e két személyre vonatkozó tárgy -, arról árulkodik, hogy e levél nem véletlenül került az irattárba, illetve a két személy viszonya a család történetének szerves része lehet. „Elmondom, hogy kerültek ide. A levelek úgy kerültek ide, hogy ugye volt a három gyermek, a három testvér és hármuk közül csak édesapámnak volt gyereke.... úgy került hozzánk ezek a levelezések, hogy pont azért, mert meghalt Becze Balázs is, de mondjuk ezt a vásárt, ő nem ment bele, de végül is mi örököltük, mivel más gyermek nem volt, testvér nem volt, mi örököltük. S amikor édesanyám a dolgokot szedte össze, aztán a felesége részéről. Í...JB.O. A levelezést tartalmazó irattömb már tulajdonosváltása pillanatában sem eredeti funkciójában került ebbe a családba, hanem a halott személyről szóló emléktárgyként. Az iratok emléktárgyként funkcionálnak, hiszen sem tartalmukat nem ismerik, sem magukról az egyes tárgyakról nem volt tudomásuk. Hagyatékként kezelik, de nem az eredeti tulajdonos személyes tárgyaiként, hanem a másodlagos tulajdonos emléktárgyaiként őrzik és hagyományozzák. A halott családtag emlékekbe vésésének egyik módja, hogy a róluk beszélő tárgyakon keresztül élnek tovább. Ebben az esetben a családtagok számára ezek az iratok nem azzal a funkcióval bírnak, mint eredeti kontextusukban. Generációnként, illetve minden egyes tulajdonos cseréléssel funkcióváltáson mentek keresztül. Kontextusukból kiragadva megszűnt, átértékelődött az őket körülíró magyarázat is. Újabb jelentéssel bővülnek, miközben tartalmuk relevanciája aktualitását veszti. Kiderül, hogy Becze Sándor- S.M. apja -, nem maga választotta sorsának ilyenszerű alakulását, hanem egy hatalmi rendszer nyomása által volt meghatározott. A levelek tartalma átértékelődik. Nem csupán a kapcsolattartás és az információszerzés funkciója rendelhető hozzájuk, hanem egy kompenzatórikus is. Ez utóbbi az interjúhelyzetek során derült ki, amikor a beszélgetőtársak a levélírás helyzetére reflektáltak. Ezáltal a levelek egyes szegmensei nem szövegformula gyanánt részesei a leveleknek, hanem mély érzelmi értékük van. „Szerintem ezek is a mi írásaink. Igen, igen ezek itt a Rózsika nénié, na látod Rózsika néni, Erzsiké is, Istenem milyen sokat, milyen sokat Írogattam én. Hát a Béla bácsinak én nem is egy levelet írtam, biztos, há hogyne, biztos, hogy írtam levelet nekik. Béla bácsinak, Erzsi néninek is, lapokat is írtam. Igen. Ez a levél, azt mondja, hogy ez a Manci néni lesz, anyu testvére, ez az. ” [S.M.] A levelek küldésének gyakorisága S.M. számára a ragaszkodás megnyilvánulásaként értelmeződik. Kiderül, hogy a talált levéltömb nem a teljes mennyiséget tartalmazza, a szóbeli közlés felülírja, kiegészíti és pontosítja a levelek által reprezentált viszonyrendszert, illetve tartalmakat. S.M. nem részese a család mindennapi életének. Azokat az emlékeket eleveníti fel, amelyek vagy nagy gyakorisággal fordultak elő, vagy deviánsként számon tartottak a családi narratíva- készletében, illetve saját életében. A Balázsról forgalmazott kép a család bármely tagja számára ugyanaz, mesteremberként elismerést érdemlő személy, de családi státusza, illetve erkölcsi értékrendje elfogadhatatlannak minősül bármelyikük számára. A Balázsról való beszélés negatív konnotációk sorozatát indítja el, olyan sztereotípiák élnek róla, hogy bárki emlegeti a családban, előbb-utóbb ezeket a sémákat meséli el. A csoportos visszaemlékezés olyan alkalmat nyújt, melynek során a családtagok tudása szerveződik, kiegészítést nyer, illetve átszerveződik emlékeik tartalma. A közös szövegkonstrukció eredményeként egy új, koherens(ebb) történet jön létre. Hol tartjátok ezeket a leveleket, amiket Balázs bácsi írt? [S.M] - A legszentebb helyen. Nem csak a Balázs bácsiét, a Jóskáét is." 40 4
