Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 6. (Csíkszereda, 2010)
Történelem - Pál-Antal Sándor: Csíkszereda a 18. század elején
PÁL-ANTAL SÁNDOR De erről a gyakorlatról Szépvíz sem mondott le, folytatta azt, mint bevett szokást, kiváltságlevél nélkül, a piacnak a városba való visszahelyezése után is. A folyamodványban arra is utalnak, hogy a vásár és piactartási jogukat a fejedelmektől kapták. Ezzel kapcsolatban megjegyezzük, hogy a város ismert kiváltságlevei közül, amint már azt egy előbbi tanulmányunkban is említettük, egyik sem vonatkozik a vásártartási jogra.44 Az, valószínűleg még a fejedelemség előtti időkből való, anélkül, hogy az arról szóló kiváltságlevél fennmaradt volna. Az 1713-ban megejtett összeírás alkalmával készített városjellemzésben olvashatunk az ottani ipari és kereskedelmi viszonyokról, inkább azok nemlétéről. Jól lehet, hogy heti vásároknak kellet lenni, de Fel Csíki Szép Vizi vásárokot ellfogván privilegiomok (kiváltságuk) ellen, abból most semmi jövedelmek nincsen. Annualis (évi) sokadalmok esnek négyszer egy esztendőben, mellyeknek isproventussa annuatim in florenum Hungaricalium circiter (jövedelme évenként magyar forintban mintegy) hét. Az város számára ugyan ennyi [mint] az szék tisztei számára mennyen annuatim (évente), mivelfellit azsokadalmakproventussának (jövedelmének) tiszt vraimék ellveszik. '4S A hetipiacon nem csak élelmiszert és a háztartáshoz szükséges cikkeket árusítottak, hanem állatokat is, ami természetes, hisz a város állattartó hegyvidék központja volt. Mégis évtizedeken keresztül gyenge a látogatottsága, és elenyésző a város jövedelme utána. A haza szegénységének okairól írt folyamodványban 1718-ban a szék elöljárói, többek között a következőket panaszolják: „Ezen szélyföldnek in gremio sui (saját kebelében) semmi derekas piaca városa nem lévén, causálja (okozza) az pénznek is nagy szükségét, mivel ide semmi olyas marha kereső kereskedők bé nem érkeznek. [...] Az harmincadon által az moldvai marhák hajtása szabados, oly nagy kárt teszen ezen ház lakóinak, hogy azok miá semmi marhái az haza fiainak nem distraháltathatnak (eladódhatnak), teljességgel az sokadalmak beneficiumában (előnyeiben) nem participálódhatnak (részesedhetnek), mind idegenek veszik el. ”46 Csíkszeredának négy sokadalma volt: a farsangnapi, a 10 nappal Pünkösd előtti, a Margit-napi és a Szent Mihály-napi. A sokadalmak főként marhavásárokról voltak ismertek (a Margit-napi juhvásárairól, a Szent Mihály-napi meg a lóvásárairól). Ezek a lehetőségek azonban kevéssé voltak kihasználva. Állatvásárai számára komoly veszélyt jelentett az örmények által folytatott nagybani marhakereskedelem. Ők elsősorban az olcsóbb szarvasmarha csordákat hajtották Moldvából és a bérelt legelőkön felhizlalva irányították Bécs felé. És nem vették át a helyiek által drágábban kínáltakat. A vásárokon, főként a sokadalmakon idegen kalmárok és brassói, segesvári, székelyudvarhelyi és kézdivásárhelyi kézművesek termékeit árusították. A korabeli szokás szerint a kézművesek saját termékeikkel jöttek az itteni piacra. A környékről inkább állatokat hajtottak és kínáltak adás-vételre a gazdák. A korabeli szokás szerint ilyen alkalmakkor a város elöljárósága vásárlási előnyöket is biztosított a polgárai számára. Reggel 10 óra előtt idegenek nem vásárolhattak, csak a helyiek. Ezt is sérelmezte a szék a Főkormányszékhez benyújtott folyamodványaiban. így, 1722-ben a sérelmek között felsorolják, hogy a mezővárosokon, mint Marosvásárhelyen (pedig ez a város több mint egy évszázada már nem mezőváros, hanem szabad királyi város - sz. m.), Székelyudvarhelyen, Kézdivásárhelyen, Csíkszeredában és egyéb helyeken is tiltják, a külső szegénységnek nagy kárára, 10 óráig a vásárlást.47 A tiltakozás hiábavalónak bizonyult, mivel a Főkormányszék nem vállalkozott ennek az évszázados múlttal rendelkező, nemcsak helyi, hanem általános szokásnak a megváltoztatására. Csíkszereda piaca csak részben elégítette ki a helyi igényeket. A helyben nem kapható árucikkeket a csíkiak többnyire a kézdivásárhelyi piacokon és vásárokon szerezték be. Főként az alcsíkiak. De jártak ők, akárcsak a felcsíkiak, Brassóba is áruért, ahonnan a fatermékeiket értékesítők gabonával és egyéb áruval tértek haza. 1713-ban az alcsíki települések fő piacuknak Kézdivásárhelyt jelölték meg. Még a zsögödiek is. „A fallu határos Szereda várossához, odda mennek vására, de mivel kereskedésre nem igen alkalmatos, kételenittetnek három mélyföldnyire K. Vásárhelyre menni. ” - írják ez utóbbiak 1713-ban.48 De hasonlóképpen fogalmaznak a mindszentiek és mások is. Ez az 44 PÁL-ANTAL 2003, 134. 45 SZÉKELY SZÉKEK III, 208. 46 CSÍKSZÉK, 11/36. 47 CSÍKSZÉK, 11/42. 48 SZÉKELY SZÉKEK III, 161. 302
