Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2007-2008. Művelődéstörténet (Csíkszereda, 2008)

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET - SZŐCS JÁNOS: Elemi oktatás Csíkszékben 1571-1800.1. rész

A mesterek fogadott tanítói törvényes szülőktől származó, derék férfiak lehetnek, akik jó, de legalább közepes irodalmi felkészültséggel, a tanításban, az éneklésben, és az egyházi szolgálatban hároméves gyakorlattal rendelkeznek. A házasságban lévő tanítókat, de a kétes erkölcsű egyéneket a jobb parókiák esetében nem fogadják. A gyengébb parókiákban azonban meg lehet tűrni azt, aki házasember, mindazonáltal jó erkölcsünek kell lennie, még ha az irodalmi felkészültsége közepes is. Ideiktatjuk még azt a tömör megfogalmazást, amit a református egyház az elemi iskola céljaként vallott „...a nationális, vagyis falusi Oskolák tzélja az, hogy tanuljanak a gyermekek olvasni, írni, énekelni, a keresztény vallás fundamentumos ágazatait érteni, hogy jámbor és kegyes életnek törvényei szívekbe becsepegtessenek és azok gyakorlására szoktassanak". (1786)

42 Alapjában véve a két felekezet célkitűzései megegyeztek. Ezen a Csíksomlyón kijelölt ösvényen mikor haladt, mikor botladozva jutott előbbre az elemi oktatás. Kimondottan az elemi oktatás területe, a kisiskolák kérdése nem képezett olyan kérdéskört, amely a társadalom vezető rétegének túlságosan felkeltette volna az érdeklődését. Gondoljunk arra, hogy 1731-ben, és ezt követően, nem egyszer találkoztunk ilyen magatartással, jelenséggel, azzal tudniillik, hogy az egész Csíkszékben a vizitátorok nem tartották fontosnak, hogy a meglátogatott egyházas községben, hogy ki a tanító, név szerint jelezzék. Egyetlen egy esetben történt az meg, de akkor is, úgy véljük, a tanító nevét elírták, pontatlanul jegyezték le. Pedig legfennebb három-négy községben hiányzott akkor a tanító. A reáháruló feladatokat itt ilyenkor teljes egészében az iskolamester látta el.

43 Az efféle magatartással találkozunk a XVIII. század második felében is. Az iskolamester, kántor által felfogadott tanítók az előbbiek béreseinek számítottak csupán, mígnem a madéfalvi veszedelem (1764) évtizedében, 1762 körül, Gyergyőszekben a tanítók a kántorok és mesterek ellenében, saját érdekükért mozgalmat nem indítottak. Erre válasz volt a gyergyói kántorok instanciája.

44 Az erdélyi Főkormányszékhez (Gubemiumhoz) küldött előterjesztésükben, amelyet mi 1764-re kelteztünk, azt írják, hogy a magyarok a kereszténység felvétele után minden egyházközség élére egy lelkészt helyeztek. Melléje segítségül kántort, akit „megyés mesteri" titulussal illettek. A megyés mesterek teendőik sokasodása miatt idővel arra kényszerültek, hogy maguk mellé segítőtársakat állítsanak. Ezek voltak a tanítók és harangozok. Most pedig ezek „az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár. V. 799. (1786) KOVÁCS A. - KOVÁCS ZS: í. m. 116-143. GyÉLt. Szentszéki iratok.