Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2007-2008. Művelődéstörténet (Csíkszereda, 2008)

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET - SZŐCS JÁNOS: Elemi oktatás Csíkszékben 1571-1800.1. rész

alkalmatos ifjak", a tanítók és harangozok, akiknek a megyés mesterek, kántorok felügyelete alatt kötelességük tanítani a fiatalságot, a tercialitás elve alapján részüket követelik a kántori bevételekből. „Mindennapos szükségletüktől indíttatva" fordultak a vikáriushoz a tanítók. „Akinek sem tűzifája, sem kenyere nincsen", annak lépni kell, „s a kötelező szolgálat miatt azoknak szerzésére sem érkezik" ideje, annak tennie kell valamit. Ök, a tanítók, harangozok panaszolják: a plébánosok parancsára éjjel-nappal készen kell, hogy álljanak. Processziókra, búcsúkra, inkvizícióra (vallomástételre, kihallgatásra) vagy beteghez kell járniuk, kell asszisztálniuk. Szentmisén az orgona mellett állnak és énekelnek, vagy az oltár mellett szolgálnak. Ok gondoskodnak az oltár, a templom rendjéről, tisztaságáról. Őszre kelve pedig kezdődik az iskola. A kántorokat bírálják: „Az anyaszentegyháznak mentségiben magok szabadságában igen csendesen nyugosznak, a jövedelmet egészen magoknak elveszik. " A vitatéma a tanítók anyagi gondjai. A tanítók bére, fizetése dolgában hasonló vita robbant ki 1780 körül Felcsíkon is, ahol a tanítók a fabér harmadát, az elmaradt bérből, valamint a gyalogszeresek kepebéréből származó összegből ugyancsak a harmadrészt követelték. Ezenkívül a „megye", vagyis a kántor csűrében szegeletet, a „megyés mester" használatában lévő egyházi szántóföldön a veteménynek részt, valamint állataiknak az istállóban telelő helyet kértek. A felcsíki egyházi törvényszék (szentszék) a kántorokat a tercialitás elvének a betartására, a kántori jövedelem harmadrészének az átadására kötelezte. Igaz, a törvényszék a harmadrészt nem a sajátjából utalta ki. Visszakanyarodva a gyergyói kántorok és tanítók közötti vitára, érdemesnek tartjuk mindkét fél nyilatkozatát, véleményét idézni. A kántorok: régente a megyés mesterek feladata volt a kisded ártatlan gyermekeket írásra, betűismeretre, olvasásra és az igaz hitnek „fundamentomira" tanítani. Mire a tanítók így reagáltak: „Gyönyörűséges szép nevezettel Iskolák Rectorának írják, hívatják Eőkegyelmek magokat, de sokan azt sem tudják Eőkegyelmek közül, hány gyermek jár iskolába vagy mit tanul. " Az 1700-as évek közepén, második felében a kántorok és a tanítók között jelentkező anyagi jellegű ellentét a társadalomban kisszámú egyént érintett. Mégis utólagos hatása, úgy véljük, nagyobb lehetett, mint azt gondolnánk, mert pozitívan befolyásolta a tanítók iskolai munkáját, az oktatás fejlődését. A tanítás milyenségéről, minőségéről túl sok konkrétumot nem mondhatunk. Menaságon és Szentléleken az iskolamesterek, kántorok: Lukács István és Salló Mátyás tanítottak. Szentdomokoson „a lakosok megátalkodottsága miatt nincs tanítójuk". A kántor tanít. Vélhetően az anyagiak tették megátalkodottá őket.