Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2006. Humán-és Természettudományok (Csíkszereda, 2007)

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET - MUCKENHAUPT ERZSÉBET: 16. századi debreceni kötés a Csíki Székely Múzeum régikönyv-gyűjteményében

a fejedelemség területén. 35 Központjuk Kolozsmonostor és Kolozsvár volt 36 , emellett egy-két rendtag dolgozott Gyulafehérváron, majd később, 1625-től Karánsebesen 37 , 1651-től pedig Udvarhelyen 38 is. Bethlen Gábor fejedelem tudományszeretetének, toleráns egyház- és mű­velődéspolitikájának köszönhetően a jezsuiták erdélyi missziója újjáéledt. 39 1616 végén meghívta volt iskolatársát, a Belgrádban működő Szini Istvánt Gyulafehérvárra, ahol az atya házat kapott és iskolát is tarthatott fenn. Gyu­lafehérváron általában egy páter volt, a várban lakott, és Bethlen haláláig a fejedelmi udvarból biztosítottak számára ellátást. A tanítóval együtt naponta kijárt a külsővárosban lévő templomba és iskolába. Az iskola természetesen kisebb szabású, mint a kolozsvári, de hatása kétségkívül ennek is megvolt. Szi­ni alamizsnával, majd a szegény diákok számára létrehozott convictussal tette vonzóbbá iskoláját. 1624- és 1625-ben jelenti Muzio Vitelleschi rendfőnöknek, hogy a tanáron kívül mintegy húsz alumnust, akik között nemesek is vannak, tartanak el. 40 Szólnunk kell még Bujtul Györgyről, a karánsebesi misszió vezetőjéről, aki nemcsak az erdélyi katolikus egyháztörténet fontos szereplője, hanem katekiz­mus-fordítása miatt a 17. századi erdélyi irodalom jelentős képviselői között tart­ják számon. 41 Életútja viszonylag jól ismert. Valószínű, hogy 1589-ben született karánsebesi román nemes családban. 1602 körül katolizált, majd 1606-ban, a városban működő csíki származású Szentandrássy István ferences szerzetes, a későbbi szendrői püspök és erdélyi apostoli kormányzó közvetítésével Rómába BiRóVencel:/4 Báthoryak kora. InAz erdélyi katholicizmusmáltja és jelene. Dicsőszentmárton, 1925. 48-51, 55.; BOGA Alajos: A katolikus iskolázás máltja Eráélyben. Cluj-Kolozsvár, 1940. 30-32.; MARTON József - JAKABFFY Tamás: Az erdélyi katolicizmus századai. Kolozsvár, 1999. 52, 55, 58-59. 36 JAKÓ Zsigmond: Négy évszázad a művelődés szolgálatában. In Korunk. 1979. 7-8. sz. 545-554.; JAKÓ Klára: Az első kolozsvári egyetemi könyvtár története és állományának rekonstrukciója 1579-1604. (Erdélyi könyvesházak I. Adattár XVI-XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez 16/1.) Szeged, 1991. 9-10. 57 MOLNÁR Antal: Jezsuita misszió Karánsebesen (1625-1642). (a továbbiakban: MOLNÁR Antal.) In Történelmi Szemle. XLI (1999). 1-2. sz. 127-156. 38 Uő: Az udvarhelyi jezsuita Missio Siculica kezdetei az 1650-es években. In Magyar Egyháztörténelmi Vázlatok. Regnum. 1994. 3-4. sz. 71-89. 39 BÍRÓ Vencel: Bethlen Gábor és az erdélyi katholicizmus. (a továbbiakban: BÍRÓ Vencel) Cluj­Kolozsvár, 1929. 3-23. 40 Uo. 16.; BALÁZS Mihály - FRicsYÁdám - LUKÁCS László - MONOK István: Erdélyi és hódoltsági jezsuita missziók. 1/2. 1617-1625. (a továbbiakban: Ehjm.) (Adattár XVI-XVIII. századi szellemi mozgalmainak történetéhez. 26/2.) Szeged, 1990. 265-269. 277-280, 303-309, 327-328, 346, 364, 370, 418-419, 429-431, 480-482, 41 MOLNÁR ANTAL 132.

Next

/
Oldalképek
Tartalom