Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2006. Humán-és Természettudományok (Csíkszereda, 2007)

NÉPRAJZ - SALLÓ SZILÁRD: Rontáshiedelmek, hiedelemszerepek a gyimesi közösségben

ő tehenük tejét. Ez a védekezés abban állt, hogy a tejesedényből a megmaradt tejet sohasem öntötték ki, hanem összegyűjtötték, hogy a boszorkány ne ronthassa meg a tejüket. A beszélgetés során rákérdeztem arra is, hogy volt-e olyan eset, amikor a boszorkánynak kellett helyrehoznia a rontást. Mivel nagyon féltek tőle, nem hívták oda, minden esetben a házigazda orvosolta a betegséget. Öszszegyűjtötte a moslékot, és huzamos ideig házon belül őrizte. Timár Teréz ezzel kapcsolatban az apósától szerezte ismereteit. Az apósa gyakran mondogatta azt, hogy Dávidné rontás céljából a békáját bevitte a házakba, és ezt a békát táplálta is. Az adatközlő ennek igazságértékére vonatkozóan nem tudott biztos választ adni. Jelen gyűjtésem során minden adatközlő esetében rákérdeztem arra, hogy hallottak-e arról, hogy Dávidné a falu boszorkánya lett volna. Az adatközlők nagy része Dávidnérói úgy beszélt, mint fermekás asszonyról, akinek fő rontása a tehenek tejének az elvétele volt. Gercuj Margit személyes tapasztalatként számolt be a boszorkánynak tartott asszony cselekedeteiről, Dávidné ténykedései között ő is a tehenek megrontását, tejük elvételét hangsúlyozza. Kérdésként vetődött fel, hogy Dávidnét a falu közössége mi okból nyilváníthatta fermekás asszonynak. Rákérdezve, szinte nem is hangzottak el rossz vélemények vele kapcsolatban. Természetes dologként beszéltek arról, hogy Dávidné elrontotta a teheneiket. Az elbeszélések alapján egyáltalán nem tudok arra következtetni, hogy valamilyen személyes, esetleg szomszédsági konfliktus okozhatta, hogy az illető személyt boszorkánynak nyilvánították. Több alkalommal is említették, hogy menyével nem volt jó viszonyban, sokat veszekedtek, valamint az egyik adatközlő szerint Dávidnét a férje többször is megcsalta, és a feleség bosszúból misére valót adott. Szerettem volna Dávidné leszármazottai körében is adatokat gyűjteni róla. Ez azonban merész vállalkozásnak bizonyult. Sikerült ugyan eljutnom Dávidné fiához, illetve menyéhez, viszont azok nem voltak hajlandók nyilatkozni e témáról. Adatközlőm, Bilibók Anna szomszédja volt, jól ismerte Dávidnét, ő elmondta, hogy Dávid Rózsa 5-6 éve halhatott meg. Az adatközlő gyűjtéshelyzetben az assonynak csupán a pozitív tulajdonságait nevezte meg. Minthogy a család nem tartozott sem a szegények, sem pedig a gazdagok körébe, nem volt rá oka, hogy fermekás asszony legyen. Elmondása szerint tisztességesen éltek, fő foglalkozásuk az állattartás volt, és soha nem rendelkeztek olyan mennyiségű tejjel, amely feltűnést kelthetett volna a falubeliek szemében.