Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2006. Humán-és Természettudományok (Csíkszereda, 2007)

NÉPRAJZ - SALLÓ SZILÁRD: Rontáshiedelmek, hiedelemszerepek a gyimesi közösségben

a porát annak a személynek az ételébe, italába szórják, akit meg akarnak rontani. Az ember szervezetébe kerülő porszemek (spórák) újra életre kelnek, majd a megrontott egyénnek nagy fájdalmakat okozva, folyton újra és újra termelődve pusztítják el testét. A két elbeszélt történet közül az egyik halálos kimenetelű volt. Gercuj Margit elbeszélése szerint az így elpusztított asszony száján holta után kijöttek a már említett, a szervezetben kifejlődött gyíkok. A másik esetben, amely nem volt ennyire tragikus kimenetelű, a megrontott asszony sokáig viselte betegségét. Az alamizsnagyík a szakirodalomban is fellelhető víziborjú vagy solomâzdra néven. KESZEG Vilmos jegyzi meg, hogy az erre az állatra vonatkozó hiedelmek magyar nyelvterületen elég elterjedtek voltak. A víziborjú olyan állat, amely a testbe jutva növekedni kezd, majd kirágja hordozója testét, ezáltal halálát okozza.

42 KESZEG is említi, hogy a román mitológiában a szalamandrát a rontás eszközeként juttatják a szervezetbe. Ez úgy történik, hogy előbb elégetik, hamuját süteménybe sütik, s ezt a haragossal megetetik. A szervezetbe jutott hamuból szalamandrák kelnek ki, s ezek rágják az áldozat hasát.

43 3.3. Boszorkányos asszonyok Gyimesfelsőlokon Mindezen típusok tárgyalása után rátérek azon személyek közelebbi vizsgálatára, akiket a közösség boszorkánynak minősített. A legtöbb ilyen személy ma már nem él, ennek tulajdoníthatóan az adatközlők bátrabban beszéltek tetteikről. A ma élő boszorkányokat csak érintőlegesen hozták szóba, félve attól, hogy majd nyilvánosságra kerül az, hogy másokról ők hogyan vélekednek. Ezeket a személyeket az adatközlők már nem nevezik a hagyományos értelemben vett boszorkányoknak, és fő feladatukként a csináltatásokat nevezik meg. 3.3. /. Dávidné, a falu egykori boszorkánya. Egy korábbi gyimesfelsőloki gyűjtésem ösztönzött a faluban boszorkánynak tartott személyek felkutatására. Az akkori adatközlőm, Timár Teréz a falu boszorkányaként Dávidnét nevezi meg, teljes nevén Dávid Rózsát. Timár Teréz a falu egykori boszorkányáról elmondotta, hogy viszolyogtak tőle a faluban, és azt tartották róla, hogy békája is volt, amelynek segítségével gyakorolta a rontást. Felszedte a patak partjáról a köveket, kivitte a hegyre, és ezzel biztosította, hogy a tehenének a teje mindig jó legyen. Mivel a falubeliek féltek Dávidnétól, nem mertek szembeszállni vele, csupán óvintézkedéseket tettek annak érdekében, hogy ne ronthassa meg az 42 KESZEG 1999. 111. 43 Uo.