Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2006. Humán-és Természettudományok (Csíkszereda, 2007)

RÉGÉSZET - TÖRTÉNELEM - DERZSI CSONGOR - NYÁRÁDI ZSOLT - SÓFALVI ANDRÁS: A bikafalvi Református Egyházközség története a régészeti kutatások és levéltári források tükrében

megfelelő páramentes helyre javasoltuk. Sajnálatos módon a levéltári források csupán a 19. század közepétől szolgáltatnak adatokat, mivel a korábbi iratok az 1818-as, valamint az 1848-as templomégésekben odavesztek. Kivételt képez egy Váradi Biblia, mely a parókián volt elhelyezve, így a tűzvészeket és az árvíz pusztításait is átvészelte. Kutatásaink egyediségét, valamint az általános állapotokat körvonalazza az a tény, hogy a székelyföldi templomok újkori építéstörténeti forrásai is számos esetben elvesztek vagy megsemmisültek, mint ahogy az történt a bikafalvi templom esetében is. Csupán régészeti módszerekkel kutatható az újkorban épített templom, és csak közvetett okleveles adataink vannak a templom építéstörténetéről. Hasonló kutatás még nem történt Székelyföldön, így a feltárások eredményei, a levéltári anyag és a történeti források együttes felhasználásával megpróbálkozunk az egyházközség történetének megírásával, az első történeti forrásoktól kezdődően egészen a mai templom felépítéséig, vagyis a 19. század közepéig (lásd 2. kép). A település kutatástörténetének minimális irodalma van. Mivel nincs jelentős művelődéstörténeti vonatkozása eddig elkerülte a kutatók érdeklődését. A múlt iránti kíváncsiság azonban lelkes kezdeményezéseket eredményezett, így PÉTER Endre lelkész 1943-ban összegyűjtötte az önálló egyházközség 150. évfordulójára a falu, valamit az egyház életére vonatkozó adatokat. Ez az egyházközség-történet jelentős, azóta elveszett adatokat tartalmaz, így számosat ezek közül mi is átvettünk. Régészeti feltárás A 2005. augusztusi árvíz által elöntött bikafalvi templom felújítási munkálatai során a padló alatti törmelék kihordásakor kőfalak jelentek meg a felszínen a mai templom belsejében. A kirajzolódó falak vonala egy keletéit, sokszögzáródású, támpilléres templom képét mutatta, aminek alapján késő középkori templomra gyanakodtunk, és ásatást kezdeményeztünk a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum szervezésének keretében, melyet 2006. június-júliusában végeztünk el. A templom DK-i oldalában, a „szentélyben" nyitottunk először egy szelvényt (lásd 1. ábra), amelyben 25-30 cm magasan felmenő falak visszabontott maradványa bukkant elő. A falakat vízi görgetegkövekből, illetve konglomerátum eredetű gömbkövekből rakták világosszürke, durva homokos, kavicsos, meszes habarcsba. Átlagos vastagságuk 80-90 cm között van, vakolt felületüket fehér meszelés borítja (másodlagosan beépített kő vagy tégla nincs benne, habarcsa is tiszta). A sokszögzáródású falakhoz kívülről támpillérek csatlakoznak, melyeket olyannyira visszabontottak a mai templom falainak építésekor, hogy helyenként falsíkjuk