Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2006. Humán-és Természettudományok (Csíkszereda, 2007)
RÉGÉSZET - TÖRTÉNELEM - DERZSI CSONGOR - NYÁRÁDI ZSOLT - SÓFALVI ANDRÁS: A bikafalvi Református Egyházközség története a régészeti kutatások és levéltári források tükrében
sem maradt meg. A falakon kívül megjelent a külső járószint meszes-habarcsos kifolyása, akárcsak a templombelsőben, ahol ezzel egy szinten erősen kevert, feketés-barnás, helyenként faszenes járószint (padló) egyenetlen maradványait bontottuk ki, középtájon kövekkel és elrendezett téglákkal. Az efölötti laza, építési törmelékes rétegből viszonylag nagy mennyiségű ólomkeretes ablaküveg-töredék került elő (lásd 3. kép); a „szentély" középső részében szabályos sorban cölöplyuksor elkorhadt famaradványai rajzolódtak ki. A szelvény Ny-i felében folytatva a padló alatti réteg szintsüllyesztését egy idő után feltűnt, hogy a sötétszürke, laza rétegben semmi nyoma olyan bolygatásnak, ami középkori temetkezésekre, illetve ezek maradványaira utalna. A további munkálatok során kiderült, hogy a teljes felületen megtalálható ez a réteg (benne a környékről származó őskori és Árpádkori kerámia töredékekkel), amelyet a templom építésekor hordtak ide, valamelyest megmagasítva a Sükő-patak árteréből alig kiemelkedő felületet. Sejtésünket megerősítette az a tény, hogy mintegy méter mélyen elértünk egy barnásszürke, tömött, viszonylag steril réteget, amely alatt már őskori, késő bronzkori - kora vaskori települési szint jelentkezett (lásd 2. ábra) (leletanyag: nagyméretű oldalbütykös, bordás tárolóedények, köztük turbántekercses tálak, fazekak, orsógombok, szarvasagancs stb.). A templom déli oldalában nyitott második kutatófelületünk is hasonló eredményt hozott: kiderült, hogy a fal teljes hosszában folytatódik nyugat felé, és a mai templomba „beleírható", az ezt megelőző kisebb templomot szinte teljes egészében visszabontották (a Ny-i fal kivételével). Déli oldalán feltártuk a bejáratát, sőt a „szentély" és hajó találkozásánál egy beugró „diadalív" falát is. Ezzel átellenben az északi oldalon egy szószék alapjait tártuk fel (4. kép), amely szervesen egybeépült a falakkal, tehát ezekkel egyidőben épült. A jelenség magyarázatot adott arra, hogy miért nem találtunk temetkezésekre utaló nyomokat a feltárt templomban, ugyanis ez a reformáció után épült, megfigyeléseink szerint az írott forrásokkal összhangban a 17. század második felében. 6 Feltehetőleg az itteni gótikus templom adta a mintaképet a bikafalviak templomépítéséhez, akik egy késő gótikus alaprajzú templom imitációja alapján építettek templomot maguknak, olyannyira átvéve ennek szerkezeti elemeit, hogy a sokszögű keleti oldalhoz támpilléreket építettek, illetve egy diadalívszerű kiképzéssel a templomteret két részre osztották. A templomon kívül végzett feltárásaink is a fenti megfigyeléseket támasztották alá. A toronyaljban és a toronytól Ny-ra nyitott 3. kutatószondában (lásd 3. kép) 50 cm relatív mélységben értük el a torony építési szintjét, az efölött kibontott égési rétegek az 1814-es és 1848-as égésekkel kapcsolhatók össze (a 6 Az 1644-es vizitáció szerint a bikafalviaknak még nem volt templomuk, 1685-ben viszont már a „bikafalviak a bikafalvi határon lévő templom földjeit bírják". Lásd PÉTER Endre: A bikafalvi magyar református egyházközség története. Kézirat, (a továbbiakban: PÉTER Endre).
