Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2006. Humán-és Természettudományok (Csíkszereda, 2007)

NÉPRAJZ - FARKAS IRÉN: Népi szerelmi ajándéktárgyak a Csíki Székely Múzeum fagyűjteményében

3. Előtérben a tárgy: anyag, technika, típus és ornamentika Utaltunk már arra, hogy a szerelmi ajándéktárgyak formai, tipológiai és stílusjegyei alapján nem különböztek az egyszerű használati daraboktól. A női munkakörben használt, és szerelmi ajándékokká vált eszközök és tárgyak: a guzsaly, sulyok, vászonfeszítő, orsó, sirítő, csigacsináló, mángorló, Csíkban sem különböznek a más magyarlakta területeken használtaktól, sem formailag, sem tipológiai szempontból. A guzsalynak, mint fonóeszköznek négy fő típusa közül az egyszerűbb övguzsaly a gyimesi csángók körében maradt fenn, a rúd- és a talpas guzsaly mindkét altípusát Csík egész területén használták, a zsámolyos vagy székes guzsalyt úgyszintén. A festett, tükörbetéttel, zörgőkkel feldíszített guzsalyok általában a 19. század második felétől terjednek el.

32 A múzeumi tárgyanyag vizsgálata nyomán megállapítható, hogy Csíkban ez a periódus eltolódik egészen a 20. század második feléig, amibe nyilvánvalóan a hagyományfelújító törekvések is belejátszottak.

33 A guzsalyakat, pásztorbotokat, fehérmogyoró ágából kézivonóval „vonták" ki, hat-vagy nyolcszögre, a rá kerülő díszítmény nagyságát „marokban" számolták. A cifra sulykot, vászonfeszítőket jól faragható, legtöbbször juharfából, szilfából, ,,szádok"(hárs) fából készítették. A szerelmi ajándékok ornamentikájában több fajta technikát és általuk megőrzött motívumot figyelhetünk meg. Az ősi fafaragási- díszítési technikák közül a faragást-bárdolást, a karcolást, az ácsmester alkalmazta épületelemek, monumentális jellegű, státus-szimbólumként szolgáló építmények: faragott székelykapu (kapuzábék), kopjafa (síremlék), valamint az ácsolt szerkezetű bútordarabok készítésénél. Ezt a technikát és ornamentikát a guzsalyrúd díszítésénél alkalmazták. Főként a rúd tetejét (de közepét, szárát is) képezték ki kopjafaszerűén, alkalmazva hozzá mértani és naturalisztikusan faragott zörgőket. A másik, mindmáig fennmaradt és továbbélő díszítési mód az ékfaragás. Ennek gyakorlásához nem volt különösebb szerszámra szükség, csak egy éles kézbevaló késre, vagy bicskára. Az ékfaragás mértani mintakincse épp oly közismert, „közönséges" és elterjedt lehetett, mint a többi archaikus faragásé. Ezt a technikát alkalmazták a guzsalyrúd lapjainak díszítésére. A karcolást is meg kell említenünk, mint alkalmazott technikát, ehhez is elegendő egy éles vasszerszám hegye, vagy bicska. Az is előfordul, hogy egy tárgyon az első két, vagy mindhárom technikával találkozunk. Ez más kézbeli fatárgyon (sótartó, borotvatok, tolltartó, dohánytartó, pásztorbot) is fennmaradt.

34 K. CSILLÉRY 1976. A KALOT-mozgalom. VÁMSZER 1977. DOMANOVSZKI 1981.