Bálint Laura - Russu Tibor szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2005. Természettudományok (Csíkszereda, 2006)

FÖLDTAN - ÁSVÁNYTAN - HIDROLÓGIA - WANEK FERENC: A Baróti - Brassói - Háromszéki-medencesor széntartalmú pliocén üledékeinek kutatástörténete. I. rész: a kezdetektől a XIX. század végéig

azon évben Franz HERBICH (1859) - aki már 1856-ban tanulmányozta a köpeci szénbányát (KlSGYÖRGY 1972a) - külön írást szentelt az itteni szénelőfordulásoknak, melyben az addigi legrészletesebb és legmegbízhatóbb adatokat közölte a Baróti-medence neogén üledékeiről. Cikkében a széntartalmú képződményeket későmiocén-koriaknak, faunájuk alapján az üledékeket édesvízi, a szeneket pedig - az általa először jelzett - kövült flóra alapján mocsári eredetűeknek minősítette. (Herbich a levéllenyomatokat elküldte F. UNGER bécsi kutatónak meghatározás végett, a flóra-listát pedig még 1866-ban közzétette: Carpinus grandis UNGER, Fagus feroniae UNGER, Planera ungeri Ettingshausen, Ficus dombeyopsis UNGER, Acer saxorum UNGER n. sp., Liquidambar europaeum Al. BRAUN.) Igen pontos az a megállapítása, mely szerint a széntartalmú üledékek a Hargita vulkáni tevékenységének kezdetét követően, de részben annak folyamatos működésével egyidőben keletkeztek. Molluszkafaunalistája még felszínes, de korához viszonyítva meglepően pontos: Dreissenia [ = Dreissena], Neritina [ = Theodoxus], Planorbis [ = Gyraulus] és Paludina [ = Viviparus] nemek jelenlétét említette. Egyúttal ebben a cikkben jelezte az első - szénrétegben talált - gerinces kövületet is, egy hód (Castor fiber) koponyáját. Ami pedig a vízerózió és a földcsuszamlások révén felszínre bukkanó szénelőfordulásokat illeti, azokat Füle, Száldobos, Vargyas, Felsőrákos, Bárót, Bibarcfalva, Bodos, [Kis-]Bacon és Szárazajta határából említette. Johann M ESCH EN DÖRFER (1860) láthatóan nem ismerte HERBICH (és nem csak az ő) eredményeit, mégis sikerrel bővítette a medence pliocén üledékeire vonatkozó korábbi ismereteket, azáltal, hogy Szászmagyorós környékéről is kövületlelőhelyt írt le Congeria [ = Dreissena], Paludina [ = Viviparus], Cardium [ = Limnocardium] és Valvata nemek képviselőivel. E faunatársulás alapján az általa már a Persány-hegység K-i peremének egész vonala mentén - Feketehalomtól Apácáig - jelzett és szintén miocénkorinak vélt üledékek keletkezését félsósvizi környezethez kötötte. 1863-ban jelent meg Franz HAUER és Guido STÄCHE korszakzáró összegzése Erdély geológiájáról. Természetesen, a két szerző ebbe igyekezett beépíteni a korább felhalmozott ismereteket, így elsősorban FlCHTEL, HERBICH és MESCHENDÖRFER említett munkáira és Paul PARTSCH 1825-ben írt, de azóta elkallódott kéziratának anyagára alapoztak. Egyébként Arapatakon már PARTSCH felfigyelt a később Melchior NEUMAYR által Carinifex (= Gyraulus) quadrangulus néven elkülönített endemikus tányércsiga-félére. HAUER és STÄCHE az ottani fajokat pontosabban próbálta meghatározni, 3 Paludina [ = Viviparus], 1 Neritina [ = Theodoxus] és 1 Congeria [ = Dreissena] fajt azonosítva, de mai szemlélettel csak egy bizonyul helyes besorolásnak: a Paludina [ = Viviparus] sadleri PARTSCH.