Bálint Laura szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2004. Természettudományok (Csíkszereda, 2004)

Bányapatak völgyének fitocönológiai és florisztikai bemutatása (Gál Lászió)

A közép-európai elemek, amelyek a lombhullató erdőkkel borított térségekben honosak, egy lucoson belül nem tömegesen fordulnak elő. Jelen esetben a 65% európai elemből 13%-al részesednek. Ide tartozik a patakvölgy vizsgált térségében akcidentálisan előforduló Fagus sylvatica, a már jóval gyakoribb, egyetlen tüske nélküli rózsafaj, a Rosa pendulina, a Gentiana asclepiadea. Ez utóbbinak a tömegesebb megjelenése az északi kitettségű lucfenyvesre jellemző. Ugyancsak a közép-európai elemek sorát gazdagítják ebben a társulásban a perjeszittyó-fajok, mint amilyen a Luzula sylvatica. A hegyi patakok közelségében lévő nedvesebb helyeket, ahol többnyire az Alnus incana is jelen van (mely utóbbi eurázsiai elem), a sárga virágú Doronicum austriacum díszíti. Ennek a növénynek a tőlevelei virágzáskor már hiányzanak, vagy kicsinyek. A szár erőteljes, 1 méternyire is megnő, dús levelű, többnyire sok fészkű, kopasz vagy pelyhesedő, a gyöktörzs nem tarackos, rövid. Az alsó levelek nyelesek, szívesek, a levélnyél alján füles. A felsőbb levelek jóval nagyobbak, hegedűalakúak, azaz lemezük nyélre fut, a nyél töve újból kiszélesedő és szíves vállal szárölelő. A levelek öblös-fogacskásak vagy majdnem épélűek, aprón bodros-pelyhesek. A termés szőrös, a sugárvirágoké kopasz, nem bóbitás (JÁVORKA 1925). Ugyancsak közép-európai faj a vizenyősebb helyeken virító, aranysárga virágú Caltha palustris ssp. laeta, a nagy virágzatú Chaerophyllum cicutaria. Az európai elemek, amelyek Európából kiindulva jutottak el a Kaukázus, az Ural, esetleg Nyugat-Szibéria vagy a Földközi-tenger északi partvidékeire, szintén számos fajjal vesznek részt (kb. 11% a 65%-ból) Bányapatak flórájának összetételében. Ezek közül tömeges a társulás névadó növénye, a Hieracium transsilvanicum. Az erdőalkotó fajok közül a felvételekben a Picea abies (= P. excelsa) tömeges. Az általa létrehozott 40-75%-os borítású - tehát olykor gyérebb, de általában eléggé sűrű - erdőkben megjelenik európai elemként a Corylus avellana, valamint a Sorbus aucuparia. A gyepszintben található az Ajuga reptans, a Digitalis grandiflora, és a savanyú, szárazabb talajú helyeken megjelenik a Luzula luzuloides. Az eurázsiai elemek, amelyek Európa és Ázsia mérsékelt éghajlatú területein honosak, szintén sok fajjal - 22%-nyi a 65%-ból - vannak jelen. Egyesek ritkábbak, mint például az Alnus incana, mások gyakoribbak, mint például a mérgező Daphne mezereum. Ennek a növénynek a virágai rózsaszínűek, a szár oldalán hármanként ülnek, pelyhesek, levélhajtás előtt, kora tavasszal fejlődnek. A termés húsos, skarlátpiros. A levelek ősszel lehullok, ékvisszás-lándzsásak, többnyire hegyesek, kopaszak, legfeljebb pillás élűek (JÁVORKA 1925). Ugyancsak a cserjeszintben található, nagy gyakorisággal előforduló Lonicera xylosteum (a déli kitettségű kvadrátok mindegyikében jelen volt - az északiak esetében pedig kettőben), valamint a Spiraea ulmifolia, amely nem annyi-