Bálint Laura szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2004. Természettudományok (Csíkszereda, 2004)

Bányapatak völgyének fitocönológiai és florisztikai bemutatása (Gál Lászió)

carpaticum, KNAPP a Keleti-Kárpátokét Piceetum orienti-carpaticum, SOÓ a Székelyföld lucosait Piceetum siculum néven írta le (CSŰRÖS 1981). Az újabb osztályozásban az ökológiai szemlélet érvényesül. Ennek megfelelően a Keleti-Kárpátokban található Hargita hegység lucosainak nagy részét egyetlen asszociáció-csoportba - Vaccinio-Piceion - sorolják. Ennek egyik alcsoportja a Piceion excelsae, mely a maga során több társulással jellemezhető. Legnagyobb elterjedésü ezek közül az erdélyi hölgymálos lucos társulás: a Hieracio transsilvanico - Piceetum. Ez jellemző Bányapatak lucosaira is. A társulás határozottan mezohigrofil, mikroterm és acidofil jellegű. A lombkoronaszintet egyedül a lucfenyő alkotja. A cserjeszint - a lombkorona zártsága miatt - gyengén fejlett, gyakran teljesen hiányzik is, csak elvétve találkozunk Rosa pendulina, Lonicera xylosteum, Ribes alpinum, Spiraea ulmifolia, Corylus avellana, Sorbus aucuparia bokrokkal. Az általában gyér gyepszintet több (a bükkösökben is előforduló) mezofíton, illetve mezohigrofíton és néhány - inkább a fenyvesekben gyakori - árnyéktűrő mikotróf lágyszárú alkotja. Ez utóbbiak közül a Luzula silvatica, a Lycopodium annotinum, a kellemes citromillatot árasztó, egyetlen virágot hozó Pyrola uniflora, a Hier adum transsilvanicum, a Soldanella major ssp. hungarica, a Homogyne alpina, egy kutyatej-faj, az Euphorbia carniolica, a Circaea alpina, valamint a talaj savanyú kémhatását jelző növények: Vaccinium myrtillus, Vaccinium vitis-idaea, Oxalis acetosella, Blechnum spicant fordulnak elő gyakrabban. Az adott társulásokon belül az egyes termőhelyeken túlsúlyba juthat valamelyik ökológiai tényező, amely kedvezően befolyásolhatja egyik vagy másik, esetleg egyszerre több hasonló ökológiai igényű faj fejlődését, elszaporodását. Ennek következtében az aljnövényzet összetételében is bizonyos eltérések mutatkozhatnak, s olykor bizonyos fajok tömeges fellépése tapasztalható, amelyeket hasonló igényű fajok kísérnek. Ezen az alapon egy társulásnak több szubasszociációját és faciesét különítették el és írták le. Ezek alapján megkülönböztethetünk: - Hieracio transsilvanico - Piceetum calamagrostetosum arundinaceaet, vagyis nádtippanos erdélyi hölgymálos lucost; - Hieracio transsilvanico - Piceetum oxalidetosumot, azaz erdélyi hölgymálos madársóskás lucost, amely jóval gyakoribb az előbbinél; - Hieracio transsilvanico - Piceetum myrtilletosumot, azaz erdélyi hölgymálos fekete áfonyás lucost, mely úgyszintén nagyon gyakori és nagy területeket foglal el az enyhe hajlásszögű lejtőkön kialakult, sekély, podzolosodott, kilúgozott, nyers humuszban gazdag, félszáraz, üde vagy friss talajokon. - A Luzulo - Piceetum perjeszittyós-lucos társulás magasabban, néha a felső erdőhatár közelében kialakult állományait a Luzula silvatica tömeges előfordulása jellemzi.