Bálint Laura szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2004. Természettudományok (Csíkszereda, 2004)

Alcsík történeti ökológia szempontú bemutatása az elmúlt két évszázadban, különös tekintettel a nedves élőhelyekre (Jánosi Kincső)

BORZA, AL. szerint a Csíki-medence (ezen belül az Alcsíki is) az euró-szibériai flóratartomány, délkeleti-kárpáti provinciájához, a moldvai-erdélyi Kárpátok flórajárásához tartozik. Ezt a számos kárpáti növényfaj jelzi. A medencét határoló hegyeket erdők borítják, a fennmaradó részt cserjések, másodlagos füves társulások, a medencefenéken rétlápok, tőzegesek és mezőgazdasági területek képezik. Fauna A medencét meghatározó fő vízfolyás halfaunájára már nem panaszkodhatunk. A halászok foghatnak sebes pisztrángot, csukát, paducot, fejes domolykót, márnát és menyhalat is. A kétéltűek léte a mocsaras, lápos élőhelyekhez kötődik (gyepi, mocsári béka). A hüllők nagy része száraz élőhelyhez kötött, de a vízisikló, kockás sikló a vizes területek fajai. Az Alcsíki-medence szegényebb madárvilágot tudhat magáénak. Eltűnt a területről a daru, a vadlúd. A cankók jelenléte azt bizonyítja, hogy nem tűnt el a mocsaras-lápos élettér. Emlősök közül a medvét és vaddisznót említhetném mint nagytestűeket. Rágcsálókban sincs hiány. A szintén emlősökhöz tartozó denevérek közül Csíkban hat fajt azonosítottak. Tájhasználat és tájváltozás a határőrség szervezésétől (1764) 1850-ig A XVI-XIX. század a székely falutörvények virágzásának ideje volt. A természettel békességes, ésszerű és hasznos együttélésre törekedő faluközösségek ugyanis megalkotói, a falutagok pedig ugyanakkor címzettjei voltak olyan statútumoknak, amelyek ökológiai szemléletmódról is árulkodó parancsokat tettek kötelező erejű szabályokká, tilalmakat szabva ki, tevékenységeket rendelve el (IMREH 1993). IMREH ISTVÁN szerint azonban vigyázva kell kezelni a tudatos ökológiai cselekvéseket. A székelyek csak tették, amit kell, kiaknázták a természeti javakat, kevéssé módosítva az ökoszisztémákat, féltőn őrizve a „régi rendet". Alcsíkon legelőnyomásos gazdálkodás folyt kettős fordulóval. Ebben a formában az állattenyésztés érdekei domináltak. Úgy kellett kenyérgabonát termeszteni, hogy minél több legelő maradjon. A falu szántóföldje kevés volt, a kétfordulós rendben csak a fele termett, hisz a többi részen a marha, a juh és a sertés „élődött" kora tavasztól késő őszig. A Habsburg-körök nem tudták meghonosítani a három nyomású rendszert. Az ellenállók okos érvet hoztak fel saját védelmükre: ők nem növénytermesztésből, hanem állattenyésztésből élnek. Az állattartásra az éghajlat, a medence fekvése vitte rá az