Forró Albert - Gyarmati Zsolt szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2004. Társadalom-és Humántudományok (Csíkszereda, 2004)

A csíkszékiek egyetemjárása 1918 előtt (Dr. Szabó Miklós nyug. tudományos főkutató)

sük utáni szerepét az erdélyi szellemi és az egész politikai-társadalmi életben a fejlődés egyik vagy másik szakaszában."

4 E sorok megfogalmazása óta eltelt közel negyedszázad alatt az erdélyiek külföldi egyetemjárásának kutatásában az elvégzendő feladatok sora-súlya alig-alig csökkent. Igaz, ma már elmondhatjuk, ha Tonk Sándor említett kötete 1520-ig térképezte fel az erdélyiek egyetemjárását, azóta két újabb kötet mutatja be az 1521-1700, illetve 1701-1849 közötti peregrinatio academicát,

5 és folyamatban van az 1850-1918 közötti évek külföldi egyetemjárásának feltárása és feldolgozása is. E kötetek információs értéke felmérhetetlen. Egy felszínes szemlélődő előtt is világos, a külországi egyetemjárás gyakorlata állandó jelensége történeti múltunknak, és a törtéttudományunk számos olyan megállapítása, miszerint a reformáció nyomán vagy később, a Habsburg-uralom alatt a peregrinatio academica elsorvadt, ma már tarthatatlan, mint ahogy az is, hogy a külországi tanulmányok hasznát, hozadékát kizárólag a szellemi óriásaink alkotásainak tükrében kell lemérni. Mi úgy látjuk, a szellemi óriások életműve mellett kutatni és vizsgálni kell a sok száz és ezer lelkipásztor-plébános, tanár, orvos, jogász, mérnök, állatorvos, stb. életútját, hogy megértsük és lemérhessük szerepüket az európai szellemi és anyagi értékek erdélyi terjesztésében, az Európához való tartozás tudata és a felzárkózás szándéka állandó ébrentartásában. A külországokba járást talán nem elsősorban a tudományszomjazó fiatalok kezdték gyakorolni. Az áruikat vinni-hozni járó kereskedők és mesterséget tanulni akaró mesterlegények szokásaként jelent meg és vált már a korai magyar századokban, mindenképpen a „katolikus korban", a felsőbb tudományokra vágyók gyakorlatává. Az egyházi és világi értelmiség képzésének ez a módja, a peregrinatio academica azonban jobban kitapintható, feltérképezhető sajátos jelensége az erdélyi történelemnek. Sok más vetülete mellett arra is következtethetünk belőle, azt is tükrözi, mennyire élt Erdély a nyugat-közép-európai eszmei áramlatok hatókörében, mennyire tartozott Európához. A latin írástudás erdélyi elterjedéséből, az európai okleveles gyakorlat erdélyi térhódításából, de okiratok adataival igazoltan is kimutatható, hogy az erdélyiek látogatták a nyugat-európai egyetemeket már a XII. századtól, III. Béla idejétől. A XII-XVI. századi (1177/1183-1520), azaz a „katolikus korban" Tonk Sándor adatai szerint 2496-an szereztek magasabb képzettséget külországi egyetemeken. A leglátogatottabbnak Bécs egyeteme bizonyult. Ide a 4 Szabó 1980. 153. 5 Szabó Miklós - Tonk Sándor: Erdélyiek egyetemjárása a korai újkorban. 1521 - 1700. Szeged, 1992. (A továbbiakban Szabó-Tonk 1992); Szabó-Szögi 1998.