Siklódi Csilla szerk.: Tradicionális sportok, népi játékok (A Sportmúzeum Kincsei 2. Budapest, 1996)

Tradicionális sportok, népi játékok (Siklódi Csilla)

Érdekességként meg kell jegyeznünk, hogy az egyik következő tanulmányban olvasható oszét hagyományos játékok rendszere milyen sok vonásában hasonlít a görög játékokhoz. Ennek a lovas-pásztor népnek a megismerése azért is fontos számunkra, mert az 1100 évvel ezelőtt a Kárpát-medencébe beköltöző magyarság kultúrája, életmódja, és ezzel együtt a játékaik nagyon sok tekintetben hasonlók lehettek. Ezt a keresztény kultúra ugyancsak átalakította, de a néphagyományban megmaradtak olyan elemek amelyek visszautalnak ezekre az ősi tradiciókra. A rekonstruálásban nagy segítséget jelent a ma is élő hasonló szokások megismerése. A keresztény kultúra is kialakította a saját rendszerének megfelelő intézményesített versenyfajtát, a lovagi tornát, amely azonban nem az oktatáshoz, hanem kizárólag az uralkodói udvarokhoz kötődött. Az oktatás ebben az időben nagyrészt a kolostorokban vagy az egyházi iskolákban folyt, ahol a játék, versengés sokszor inkább a tiltott, mint támogatott dolgok közé tartozott. A tudományok ismerete és a testi vagy fizikai "iskolázottság" szinte teljesen ketté vált. Az ismert világi egyetemeken (pl. a 13. századtól létező Budai Egyetemen ) tanuló diákok játszottak, kockáztak, vagy a városi segédlegényekkel csatáztak, azt az irodalmi alkotásokból (Villon), vagy a bírói ítéletekből tudjuk. A játékok egy részét a régészeti leletekből is ismerjük, de az ábrázolásokon, festményeken is megjelenik néha a háttérben. Az erőt, vagy a vívásban, harcban való jártasságot csak akkpor tartották dicsérendőnek, ha a hit, vagy a gyengék védelmére gyakorolták. Aki ezt magáénak vallotta, és gyakorolta is, az olyan tiszteletreméltó lovag volt, aki mind hűbérura, mind a papság számára fontos támaszt jelentett. Nevelésük, képzésük ezért a főúri, királyi udvarban történt. Természetesen csak a nemesifjak vehettek részt benne, nemcsak azért mert az udvarokba ők kerülhettek, de a felszerelés - ló, páncél, fegyverek, előteremtése igen sok pénzbe kerültek. A vívás, lövészet, íjászat, dárdavetés mellett a zene, ének, és az illendő viselkedés elsajátítása volt a nevelés része. Ebbe tartozott a lût és a gyengék védelmének kötelezettsége, és ehhez kapcsolódóan a nők, - pontosabban a hűbérúr feleségének, lányának, a királynőnek, vagy más arisztokrata hölgynek - a hódolatára készítették fel őket. Ennek nem sok köze volt a valódi szerelemhez. Ez legtöbbször mindvégig "tiszta" szellemi kapcsolat maradt, mint ahogyan a hölgy nevéért, az ő nagyobb dicsőségéért küzdöttek meg egymással a lovagi tornákon. Ezt sok trubadúrénekben meg is énekelték. Ehhez a "tiszta vonzalomhoz" nem illet más, csak a tiszta küzdelem. Mindez együttesen határozta meg azt a viselkedésformát amit lovagiasságnak, vagy fair playnek szoktunk nevezni. Ez a szabály a mai napig meghatározóan befolyásolja a sportversenyeket is.