Cseh Valentin szerk.: „70 éve alakult a MAORT” – tanulmányok egy bányavállalat történetéből (2009)

Laklia Tibor: A MAORT egy egykori dolgozó szemével

Tisztelt Vmdégeink! Megkísérlem néhány gondolatban összefoglalni ennek a másfél évtizednek az éveken áthúzódó és remélem máig ható hozadékát. A M A( )RT presztízsét elsősorban a környezettel kapcsolatos magatartása alakította ki és tartotta meg. A sok ténvező közül emeljünk ki hármat. Az első legyen a vállalat és Zala megye kapcsolata. A Zalaegerszeg-Becsehely közötti „postaúton" időnként végigment a megvei útfenntartók pótkocsis teherautója, átdübörgőit Söjtörön is. Aztán naponta többször is láttunk, egyre gyakrabban más teherautót is, új, eddig ismeretlen felirattal (emblémával) a MAORT kocsijai. Hamar bejárta a hír a községeket: a megye és a MAORT közösen újítja fel Dél-Zala útjait, hídjait, sőt, új beton hidak is épülnek. Az sem volt titok, hogv amikor a megye már a ráeső munkát sem tudta vállalni, de fizetni sem, akkor a MAORT egyedül megtette ezt. Sőt, a megvei útépítők egy fiatal mérnökét is „átcsábította" az olajipar. Ez a mérnök aztán a vállalati méh építő munkák vezetője lett, majd technológiai fejlesztéseket (pl. tankállomásokat) épített a mezőkön. Póra Ferenc mérnök úr negyven éven át szolgálta az olajipart. A második is mindennapos együttműködést igényelt. Közismert volt a MAORT jó kapcsolata a községek vezetőivel és a gazdákkal. A mezőkben, erdőkben és réteken folyt az olajkutatás, majd a fúrás, termelés, vezetéképítés. Ez az összes tevékenység kárt okozott az ingatlan-tulajdonosoknak. A MAORT kárbecslői és jogászai éveken ál, per nélkül tudtak megállapodni és a kárt korrekt értéken gyorsan megtéríteni. A harmadik: kapcsolat az olajipari létesítmények megvalósítását engedélyező hatósággal. Ismeretes, hogy a kőolaj és földgáz fúrási, termelési és csővezetékes szállítási tevékenység a bányahatóság felügyelete alá tartozott. A létesítmények terveit a Bányakapitányság hagyta jóvá, adott írásban engedélyt a megvalósításra. Fontos dokumentumok igazolják, hogy ezt az engedélyt a vállalat minden munkához megszerezte. Az engedélyek gyors kiadása azt bizonyítja, hogy a benyújtott tervek műszakilag és biztonságtechnikailag is megfeleltek az előírásoknak. Meg kell jegyezni, hogy az első években ezt a munkát Gvulav Zoltán vezetésével mindössze négy mérnök és nyolc technikus végezte. Végül ejtsünk néhány szót a „MAORT"-os jelzőről. Azt hiszem nem túlzás azt állítani, hogy a MAORT-hoz tartozás már a kezdetben is rangot jelentett és ez nem csak a „]ó szerencsét" köszönéstől, vagy az anyagiakban beállt javulástól függött. Nagyon gyorsan kialakult a „MI VÁLLALATUNK" fogalma. A gépkocsikon és a személyi törzsszámon látható MAORT embléma, az üzemekben megalakított sportegyesületek, a biztosított kedvezmények, de a közös célok és gyorsan elért fúrási-termelési eredmények együtt adták meg a szakmában dolgozók valós rangját. A háború előtt és alatt a MAORT által fizetett bérek minden kategóriában - mérnöktől a segédmunkásig - az országos átlagot messze meghaladták, többször akár megkétszerezték. A mindig pontosan érkezett bér adta a biztonságot a lakás-bérlet kifizetéséhez, az élelmiszer vásárláshoz, a család ellátásához. Ezt a biztonságot senki nem kockáztatta fegyelmezetlenséggel, az elbocsájtás veszélyével. A Forint megjelenése mellett is talált módot a vezetőség a bér-színvonal megfelelő kialakítására, ha nem is a háború alatü arányok szerint. Egy azonban bizonyos: gyorsan visszatért a MAORT

Next

/
Oldalképek
Tartalom