Srágli Lajos: Munkások a „fekete arany” birodalmában - A munkásság és anyagi-szociális helyzete a magyarországi olajiparban (a kezdetektől az államosításig) (Zalaegerszeg, 2004)

I. Az olajipar fejlődése és munkásainak helyzete a második világháború előtt - 2. Az olajipari munkásság kialakulása, rekrutációja, rétegződése

forma és módszerek ellenére sem nélkülözhették a vállalkozók az állandó munkásokat. Megbízható létszámadatok az iparág első időszakára vonatkozóan csak 1898-ból állnak rendelkezésre: a magyarországi kőolaj finomítókban ekkor összesen 757 munkás, 197 tisztviselő, 176 napszámos, 52 szolga, 9 művezető és 8 tanonc állt alkalmazásban. A működő 13 kőolaj finomítóból azonban mindössze 6 foglalkoztatott száznál több alkalmazottat. A dolgozók 95,4 %-a volt férfi, női munkaerőt mindössze két gyárban alkalmaztak. A korban szokásos nagyobb arányú gyermekmunkával szemben a munkások közt mindössze 9 volt fiatalkorú (18 év alatti). A munkások egyötöde nem magyar illetőségű volt. A napi munkaidő - mely a finomítók közt nagy változatosságot mutat - 11 és fél és 13 óra között mozgott, melyben egy, illetve kettő óra munkaközi szünet is benne foglaltatott, A munkaközi szünetek tartama három gyárban két óra, kilenc gyárban másfél óra, egy gyárban egy óra volt. A bérezés, bérfizetés rendje is változó volt: Kilenc gyár hetenként, három félhavonként, egy pedig havonként fizette munkásait. A munkások közül 575 napibért, 35 havibért, 47 darabbért, 100 átalány díjazást kapott. 1898 februárjában 717 férfi munkás közül heti bérként 491-en 20 koronánál kevesebbet, 173-an 20-30, 35-en 30-40, 16-an 40-50 és ketten voltak, akik 50-60 korona bért kaptak. A női munkások 85%-a 10 koronánál kevesebbet, 12,5%-a 10-14 koronát, egy munkásnő 20-30 koronát keresett hetente. A napszámosok 25,57%-ánál a heti bér 10 koronánál kevesebb volt. A fenti bruttó béreket levonások terhelték: előlegekre, betegsegélyző pénztári járulékokra, balesetbiztosításra, büntetés címén, stb. Anyújtott kedvezmények: 11 gyár munkásainak egy részét ingyenesen részesítette lakásban, egy gyár ingyenes munkásszállást biztosított. Hat gyár ingyen tüzelőanyaggal látta el munkásait, közülük öt ingyen világítószert is adott.

32 A kőolaj feldolgozó iparban a munkások munkafeltételei a XIX. század végén, XX. század elején nem voltak jónak mondhatók. Többségük erősen szennyező, egészséget károsító, nehéz fizikai munkát végzett, szinte minden védőfelszerelés nélkül. Ezek a körülmények is közrejátszhattak abban, hogy 1904 és 1906. években jelentős sztrájkokra is sor került. 1906-ban sikerült 10%-os béremelést elérniük (a követelés