Papp Simon: Életem (Zalaegerszeg, 2000)

Épül még egy Százhalombaltán. 1965-ben 3 millió tonna lesz a finomítók kapacitása. 1960. október 29. Binder Bélát november 1-től kezdve áthelyezik Szolnokra. 1960. november 8. Ideges vagyok. Elvesztettem a tájékozódó képességemet. A látásom romlik. 1960. november 9-én a Népszabadság című újságban Bebrits Anna írt egy cikket Magyar-Amerikai kapcsolatok 1918-1960. címen (Könyvismertetés). Ez hívta fel a figyelmemet a Hungarian-American Relations 1918-1960. című angol nyelvű, 130 oldalas könyvecskére. Ez csak angolul jelent meg. Nyomták Magyarországon 1960-ban, az Athaenaeumban, Budapesten. Bebrits Anna előadja, hogy az ENSZ világszervezet New York-i palotájában tartott egyik sajtóértekezleten a magyar küldöttség tagjai ismertettek, és a megjelent újságírók között szét is osztottak egy könyvecskét, amelynek a fenti címe volt, és amelyet a Magyar Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Nemzetközi Szakosztálya íratott. Eredetileg magyarul írták meg újságírók, és lóhalálában kellett annakidején angolra fordítani. A budapesti könyvpiacon nem jelent meg és csak a könyvtárakban lehet nagy nehezen hozzájutni. Bebrits Anna cikkében azt írja, hogy még 13 év távlatából is felháborodással olvassa az ember a MAORT-szabotázs történetét. Ö legfeljebb a Szürke könyv aljas vádjait és a főtárgyaláson elhangzott, kikényszerített valótlanságokat ismerheti, de nem a zalai olaj igaz történetét. Bebrits A. nem ismeri az EUROGASCO-MAORT és a magyar állam közötti Egyezményt és Szerződést, és nem tudja, hogy a MAORT annak minden pontját betartotta. Nem tudja, vagy nem akarja tudni, hogy a MAORT-per látszat-per volt, amely azt a célt szolgálta, hogy a magyar államnak ne kelljen kártérítést fizetnie a háborús károkéit, és a már feltárt olajmezők birtokába jusson anélkül, hogy egy árva fillérjükbe kerüljön. A második világháború utáni kommunista kormányok inkább áldozatul dobták néhány olyan állampolgárukat, akiket elismerésben és kitüntetésben kellett volna részesíteni. Hiszen az 1945. évi igazoló bizottság a per fővádlotíját dr. Papp Simont vezérigazgatói minőségében igazolta (1945. június 21.), a Magyar Közoktatásügyi Minisztérium 1946. augusztus hó 31 -én, mint egyetemi

Next

/
Oldalképek
Tartalom