Papp Simon: Életem (Zalaegerszeg, 2000)

készítenek, ha napsütéses idő van. A fénymásolatok előtt nem volt szabad megállnom. Egyszer behívtak Lehota fogházigazgató szobájába, azokkal együtt akik velem egyidőben sétáltak. Ekkor arról volt szó, hogy kinek milyen munkát adjanak. Nekem azt a feladatot adták, hogy román folyóiratokból petróleumra vonatkozó cikkeket fordítsak. Ezt nem vállaltam, mert nem tudok román irodalmi nyelvet. Évek múltán azt hallottam, hogy ezért Rákosi külön meg akart büntetni, mert azt gondolta, hogy nem akarok dolgozni. A rabok között akadt néhány ismerős is. így egyik soproni egyetemi tanár alezredes fia és mások is. Hallottam, hogy Kádár János és Marosán György is ott vannak. A szomszédságomban az első emeleten fonoda volt. Az udvaron levő templomból cipészmühelyt csináltak. A fogház körül több őrtornyot állítottak fel. 1952. február 20-án hivattak az igazgatói irodába, mert valami mérnökök várakoznak reám. Hát mikor odaérek, és elkezdenek velem beszélni, rögtön láttam, hogy ezek nem mérnökök. Nem tudtam, hogy kik. Mikor kiszabadultam, akkor tudtam meg, hogy Csabai István és Bese Vilmos voltak nálam. Arról kérdezősködtek, hogy a csehszlovák és magyar határ mentén van-e petróleumos terület, ismerem-e azt a vidéket. Mikor megmondtam, hogy igen, akkor kérdezték, hogy hol. Azt is mondta Csabai, hogy ezután ez a fiatalember fog engem látogatni, aki mellette ül. 1952. április 20-án megmondták, hogy készüljek el. mert ma el fognak vinni, de nem mondták meg, hogy hova. Az a Szombathelyre való őr mondta meg, hogy Kőbányára, az Országos Gyűjtő Fogházba. Ide egy alumínium-karosszériás, fülkés automobilon hoztak, amelyen szűk fülkék voltak. A fülkék csak akkorák voltak, amelyekben éppen elfér egy ember ülve. Dél felé érkeztünk meg Kőbányára a Kisfogházba. Itt két ismerős ávós tiszt fogadott: Bánkuti ávós őrnagy

173 és Kovács Géza ávós százados. Én legutoljára szállhattam ki abból az alumínium kaszliból. Amint kiszálltam, egy zsilettpenge hullott ki a földre a bőrkabátom zsebéből. Ez a hely volt a legrosszabb egész fogságom alatt. Itt nem vittek soha sétálni, még a zárkában is csak akkor lehetett sétálni, amikor erre engedélyt adtak. Vagy két hétig tartoltak itt. Azután elhelyeztek a Bal II-ben, a III. emeleten, a legutóbbi zárkám felett. Itt tartottak 1952. december 16-ig. Ezen a télen egyáltalán nem fűtöttek. 1952. december elején kaptam egy pár cipőt és szőr ruhát. Ugyanebben