Papp Simon: Életem (Zalaegerszeg, 2000)
egészen 1949. októberéig, vagyis addig, ameddig a Gresham-palotában voltak. Ezért a munkáért a feleségemnek kifizetett a vállalat havonként 1.000 forintot. Ezenkívül adtak a feleségemnek néhány hónapig 490 forint nyugdíjat. Pár hónap múltán mind a kettőt megvonták. Amíg elsőízben voltam az Országos Gyűjtő Fogházban nem voltam beteg. Ebben az időben sok egyetemi tanár volt itt bezárva. A többek között dr. Náray Szabó István, a kémiai-fizikai tanszék tanára is. Ez napközben egy szekeret húzott az udvaron, amelyiken bútorok voltak. Engem sokan ismertek a rab munkások közül. Ezek között sok volt a kvalifikált ember. Többen szenet hordtak az alagsorba. Ezek közül sokan úgy köszöntek halkan, hogy Laudetur Jesus Christus. Itt tartózkodásom vége felé az egyik házimunkás Kiss Ferenc volt, a Nemzeti Színház volt igazgatója. Öt nem engedték a zárkám ajtajáig, amikor az ebédemet hozta, hanem vagy 10 méterrel előtte elvette tőle a smasszer a csajkát, és ő adta be a zárkába. A zárkában nem volt WC. Erre a célra egy nagy vasfazék szolgált. Ez kellemetlen volt, mert a széle be volt kenve karbollal, és ez bizony megégette az ember fenekét. 1950. május 5-én reggel fürdés volt. Mikor onnan visszahoztak jelentették az őrök, hogy engem vár az irodában a váci fegyház igazgatója, Lehota 174 . Ez közölte velem, hogy azonnal szedjem össze a holmimat, mert elvisznek Vácra. Egy személyautóba ültettek, és dél felé a váci fegyház kórházában tettek le. Itt várt a kórház bejáratánál a kórház főorvosa és egy rab orvos (Bércei vagy Percei). Elhelyeztek engem a II. emeleten, egy 8 ágyas, fürdőszobás kórteremben, amelyik régen a tüdőbeteg rabok elhelyezésére szolgált. A fürdőszobában melegvíz is volt. Napozó terasza is volt ennek a szobának. Közvetlen előttem orosz katonaság volt itt elhelyezve, ezért rengeteg poloska volt ezekben az ágyakban. Csak három vagy négy napig hagytak itt, ezután áttettek a folyosó végén levő ápolói szobába, amelyben lüdeg mosdó és folyóvizes WC fülke is volt. A folyosóról nyíló ajtó előtt pár méterrel láncot húztak keresztül. Két ablaka volt ennek a szobácskának, egyik a Dunára nézett, a másik északra felfelé nézett a Dunán. Az ablakok embermagasság felett nyíltak, csak úgy lehetett rajtuk kinézni, ha a padra felállott az ember. Kinézni tilos volt. A mellettem levő kórteremben egy embert helyeztek el, aki egész nap azt ordította, hogy éljen a párt. Az ajtaja előtt igen sokszor
