Papp Simon: Életem (Zalaegerszeg, 2000)

Veszelin latin-magyar tanáromat, aki rövidesen belgrádi egyetemi tanár lett. Hogy ezek ldtűnő tanárok voltak, az bizonyítja legjobban, hogy egy kivételével, valamennyi budapesti középiskolába került. Érettségi vizsgát is ebben a gimnáziumban tettem Kleckner Alajos kassai tankerületi főigazgató, érettségi biztos és Jurkovich Emü igazgató - aki rövidesen besztercebányai tankerületi főigazgató lett - alatt. Nagybányán egy évig rokonoknál laktam, majd Mosbacher róm. kath. kántor és orgonista házába kerültem a német nyelv megtanulása és zene tanulás végett. Későbben Jamnik Viktorokhoz, az állami bányaigazgatóság főpénztári ellenőréhez kerültem, ahol ismét bánya-, kohó- és erdőmérnökökkel kerültem érintkezésbe. Ez utóbbiak közül dr. Szokol Pál bányatanácsos, a felsőbányai bányaiskola vezető tanára imponált nekem legjobban, mert geológus és nagy ásványgyüjtő volt. így Kaprukon, mint Nagybányán ércbányászok között nőttem fel és így már korai éveimben sok bányászati kérdésről, szokásról hallottam beszélni, és alkalmam volt megismerni az ércbányászatot és az ott előforduló ásványok és ércek jó részét. Ezeket már gyermekkoromban gyűjtöttem. Egyrészt azért, mert abban az időben Kapnikbányát is évenként meglátogató Témák Ede temesvári középiskolai tanár, hivatásos ásványgyűjtő és kereskedő minden darab ásványért 10 krajcárt fizetett, tekintet nélkül annak szépségére, vagy értékére. Az ásványokat vagy anyai nagyapámtól - Pacher Alajostól - (1820-1892) a kapniki Róta Anna magánbánya aranyhúzójától, vagy gyermektársaimtól kaptam, akiknek az apjuk valamelyik bányában dolgozott. Az így szerzett ásványok között volt pirit, kalkopirit, barit, antimonit, rodokrozit, helvin, ametiszt, kvarc, dolomit, gipsz, kapnicit sőt termésarany is. A legszebb 'tufákat" azonban megtartottam magamnak és ezeket későbbi éveimben a kolozsvári Erdélyi Múzeum Ásványtárának adományoztam. Elemi és középiskolás koromban bejártam Kapnikbánya, Nagybánya, Felsőbánya, Fernezely, Oláhláposbánya, Borpatak és az Avas hegyvidékét. 1900-ban, negyedik gimnazista koromban részt vettem a budapesti Országos Tornaversenyen, amikor életemben először ültem vonaton. 14 éves koromig csak messziről láttam vonatot a SzatmárNagybánya, Kolozsvár-Nagybánya és a Mármarossziget-Sugatag-i sóvasút vonalain. A középiskolában mind a 8 év alatt tandíjmentességet élveztem.