Vidos Dénes: Zalai olajos történetek (Zalaegerszeg, 1990)

IV. KI A NAGYOBB KUTYA?

szépen, észrevétlenül megnőtt a tyúkok taréja, a kakasok hatalmas tarajat és farktollat növesztettek és a porcelánfehér tollruhájú, vérvörös tarajú állomány kifejezetten elegánsan hatott a zöld domboldalon. — Szépek, szépek — mondták most már az értőek is — no de azért a lábuk lehetne sárga és — megemelve a szelíd tyúkokat — túl könnyűek ezek, nem gondoljátok? Kár beléjük ez a sok drága takarmány! Nem? — Nem tudom — mondtam — majd meglátjuk! És megláttuk! Ősszel elkezdtek a tyúkok tojni. Eleinte jellegzetesen kis, kerekded jércetoj ásókat, de október-novemberben általános lett a hófehér héjú, hoszszúkás 8-10 dkg-os tojás. És mindennap! Mindennap 18-20 tojás 20 tyúk után! Ekkor még nem volt nagy csoda, mert a többieknél is a kora tavaszi nevelésű csirkék jércéi megkezdték a tojásrakást. — Kétségtelenül szebbek és nagyobbak a tojások — mondták — de nem barna a héjuk és egyáltalán mibe került ez nektek!? — Nem baj — gondoltuk — legalább nem irigykednek az emberek! És bejött a tél és bejöttek a bajok, mert a csirketartást kitanultam ugyan, de a zalai ember lelkét nem ismertem meg! December vége felé, karácsony-újév táján a hagyományosan tartott tyúkok már régen nem tojtak. Egész nap a házfal hómentes szomszédságában gubbasztottak, hogy ezt a fázós életmódot prolongálják a hosszú téli sötétben az ólban is. A mi tyúkjaink pedig önfeledten kapirgáltak az alomnak leszórt törekszalmában a villanyfényes +8—10 fokos, tágas otthonukban és változatlan intenzitással termeltek. A tojás ára 3—3,50 Ft lett és nagy segítséget jelentettek pesti rokonainknak, a szülőknek az alkalmi fuvarokkal felküldött, rendszeres tojásszállítmányok. Híre is ment ennek és most már nem becsülték le az állományt, sőt szépnek-jónak-hasznosnak titulálták. És bár tudták az előzményeket, mégis ismételten feltették a kérdést: „Hogy csináljátok? Mit csináltok velük!? Világéletemben szerettem és értettem a humort, hát egy idő után, unva a magyarázkodást, azt feleltem,hogy rájuk olvasok, megbabonázom őket. így aztán tojnak feszt! Míg a szakmai, baráti körben mondtam ezt, nem is volt baj. De egy vasárnapi szikrázó téli reggelen, mikor a helybéli kendős asszonyok a csatos imakönyvvel, rózsafüzérrel mentek a templomba, éppen akkor fordultam ki egy kosár — vagy 40 db — tojással az ólajtón. Azért volt ilyen sok, mert előző nap előtti estén egy kicsit tovább fenn voltunk a vendégek miatt, és nem akaródzott kimenni a tojást begyűjteni. — Doktor úr! Magának ilyen szép és ennyi tojást tojnak a tyúkjai ilyen hideg időben is!? — csiviteltek és hozzám sereglettek. — De gyönyörű tojások! Milyen nagyok! Hány darab? — Hát, vagy negyven — feleltem. — És mennyi tyúkja van? — Hát, van vagy húsz. — És ezt mind tegnap tojtak? — Mind hát! Mióta beszéltem a szellemekkel, a tyúkok szellemével is, rájuk olvastam és azóta minden tyúk kettőt tojik naponta. Éppen ezért, ha akarják, ímhol a kosár, elvihetnek belőle egyet-egyet emlékbe.