Vidos Dénes: Zalai olajos történetek (Zalaegerszeg, 1990)

IV. KI A NAGYOBB KUTYA?

Én balga! Tréfálni akartam és akkor még fogalmam sem volt, mit zúdítottam ezzel a saját nyakamba. Az asszonyok mindenesetre mohón szétkapkodták a tojást. Ki egyet, ki többet, és forgatták, nézegették, aztán eltették a bő kötények ráncai közé, kézitáskába és köszönés (megköszönés) nélkül elindultak. Hogy nem köszönték meg, akkor fel sem tűnt. Később megtudtam, hogy így volt az szabályos, mert a köszönet megtöri a varázst. Már el is felejtettem az epizódot, amikor karácsonyt követően több napon keresztül nem voltunk otthon — a kosztról, fényről, vízről az automatika gondoskodott — és szilvesztert követően Újév délelőttjén még kissé mámorosan kimentem a tyúkokhoz. Nagy hó volt, több mint negyedméteres és nem takarítottuk még el, hisz nem jártunk az ólnál. Nagy kosár kellett, mert rengeteg tojás volt. Pechemre megint jöttek az asszonyok, megint látták. De most már szinte rémülten nézték a hatalmas tojáshalmot. — Mind most tojtak? — Most hát! Nem etetem én ezeket hiába, csak úgy! Beszéltem a lelkükkel, és most mindegyik négyet tojik naponta! — Te szentséges atyaúristen! — Bizony! Nálam nem lehet dologtalanul tölteni a napot, aki tyúk, annak itt tojni kell, nem egyszer — persze naponta. Adjak belőle? Tessék! — de most nem vett belőle senki, szinte megdermedve nézték, ahogy én földhöz vágom nagy erővel a másfélszáz tojást — és milyen tojást! — tartalmazó kosarat. — Hát ha nem kell, nem kell! Akkor nekem sem kell! Minek cipeljem csak egy lépést is, tojnak ezek mindjárt helyette másikat! A helybéli asszonyok sietve távoztak a helyszínről és megint nem szóltak semmit. Január közepén hívatnak Zalaegerszegre a megyei Pártbizottságra. Avaros Jován első titkár fogad, aki civilben szobrászművész volt. (Később az Elnöki Tanács titkára, kitűnő ember.) — Foglalj helyet Vidos elvtárs. Konyak és kávé? Szilva és kávé? Barack és kávé? Vegyes pálinka és kávé? Fröccs? Sör? Vörösbor? — Köszönöm, vörösbor és kávé, ha lehet. — Jó! Elvtársnő, kérünk kávét és vörösbort! Hogy vagytok? — kezdte. — Mi újság nálatok? — Szerencsésen túl vagyunk az ünnepeken, baleset nélkül és a termelés is megvan, talán még élüzemek is lehetünk. A terv ugyan magas, mi mindent megteszünk . . . — Várj csak! Mit csinálsz te ott Kerettyén? — Mit csinálok? Hát éppen azt mondom! — Nem úgy! Mi van azokkal a csirkékkel? — Csirkékkel? — Nem csirkékkel no, tyúkokkal! — Milyen tyúkokkal? — Hát a te csodatyúkjaiddal! — Csodatyúkjaimmal?! Olyanok nincsenek nekem — mondtam és elmeséltem a csirketenyészet alapításának indokait. — No de mi van azzal a sok tojással?