Vidos Dénes: Zalai olajos történetek (Zalaegerszeg, 1990)

II. PRAXIK AZ OLAJMEZŐN

zogj, és légy kedves a Lalihoz! Látod? — majd' felfal a szemével! Simulj hozzá tánc közben, de ne légy szemérmetlen! Vigyél neki innivalót, ha üres a pohara. Csevegj vele mindenféléről. Dicsérd az eszét, a komolyságát, az értelmes, higgadt intellektuális egyéniségét! Te! Te mafla! Ez egy jó férjanyag — és maholnap diplomás. No! Eredj és csináld! Apád is ilyen volt fiatal korában. Ő mellette majd az lesz otthon, amit te akarsz. Ne foglalkozz a Jóska, Ferkó félékkel! Mert azok nem komolyak, azoknak csak az . . . kell, meg aztán hol ezzel, hol azzal vonulnak el kettesben. Hallgass rám! Én csak jót akarok neked! Látod!? Zsuzsa is már egészen magába bolondította azt a nyurga Tibor gyereket. Ő már sínen van. Igyekezz te is! — most itt az alkalom. Letelik az idejük, aztán elmennek megint ezek a fiúk, és Sopronban meg pláne Pesten annyi a lány, hogy majd nem is emlékeznek az itteniekre, hacsak . . . hacsak nem bolondítod magadba . . ." Ezért aztán a „szabad farkasok" nem is igen igyekeztek legyeskedni a potenciális feleségnek valók körül. De jól szórakoztak, megvolt az enni-inni való, és rájuk is szükség volt mint társasági közegre, táncpartnerre. Ezek képezték a közömbös tömeget, akik lekötötték a többi szabad lányt, fiatalasszonyt, akik csak táncolni, szórakozni akartak. De ezek a szabad fiúk nem is akarták bonyolítani a helyzetüket azzal, hogy a férjnek valókkal kerüljenek konfliktusba, és ily módon kedves vendégekből nemkívánatos elemekké váljanak. Az ő számukra viszont adódtak más lehetőségek, a hozzájuk hasonlóan gondolkodó nők táborában. Csalhatatlanul felismerték egymásban a lehetséges partnert, a kalandot keresőt, a nem lelkizőt, a társadalmi lehetőségek és a kis település adta szűk keretek közötti titkos kapcsolatra alkalmas társat. Ők szemvillanásokból, táncközbeni kézszorításokból is megértették egymást. Egyáltalán nem a társaság szeme előtt folyt a szemezés, az egymáshoz simulas, a feltűnősködés! Ott az összejöveteleken mindkét fél közömbösen viselkedett, nem volt együtt többet, mint amit az átlagos társasági jó modor lehetővé tett. A társasjátékoknál nem törekedtek egymás mellé kerülni, egyformán kedvesek voltak mindenkihez. Ez bizony profi népség volt — már ami a szerelmet illeti. Gyakran még magázták is egymást. Ők tudták, hogy a gyengédség, a szeretet, az odaadás a rejtett, intim együttlétek kategóriái. És minthogy rendszeresen megkapták egymástól, amire szükségük volt, nyugodtak, higgadtak voltak a társaságban, nem tettek gyanakvóvá vagy féltékennyé senkit. És a nők! A csodálatos nők! A sokoldalú nők micsoda alakításokat produkáltak. Hallatlan színészi képességekről, önuralomról tettek tanúbizonyságot. Az ember nem is gondolná, amikor napközben ezeket a gyermekeikkel bajlódó, piaci árak miatt zsörtölődő, vagy a strand pázsitján közömbösen heverő, divatlapokat unottan forgató, szolid háziasszonyokat látja, hogy milyen fáradhatatlan, áldozatkész és bátor szeretők tudnak lenni. Végtére is ők nagyon sokat — mindent! — kockáztattak, amikor a praxikkal randevúztak. Meg kellett szervezni a távollét lehetőségét, indokolni annak szükségességét. A rövidre szabott idő miatt rendkívül gyorsan kellett szerepet váltaniok és azokat jól eljátszaniuk. A tapasztalt praxi, Józsi mesélt erről egyszer, már ősszel az egyetemen. Egy különlegesen viharos pásztoróra után, mintegy félóra múlva találkozott partnernő-