Vidos Dénes: Zalai olajos történetek (Zalaegerszeg, 1990)

I. HOGYAN KERÜLTEM AZ OLAJIPARBA, ZALÁBA?

Az akkori fekete hajáról, kreol bőréről Vikszosnak becézett tankállomás-kezelő is az új kútnál legalább 20 tonna tartalékra szeretett volna szert tenni, de ez alkalommal Sándor Áron bácsi tanítványa ebben megakadályozta. A hozamokat, a várható termelési mennyiségeket a hang- és áramlási jelenségekből ezek a tapasztalt emberek hallatlan pontossággal meg tudták becsülni. A cső hőmérsékletéből, az áramló olaj hangjából, a gáz süvítéséből, a csóva nagyságából jó közelítéssel felmérték a perspektívákat. „Akkorán jön, mint a ló dereka", „bummog a szeparátor", „visít a csőcsonk" stb. kifejezések a nagy hozamokra utaltak, a „csurgás", „köpködés", „csöpögés" a kevés vagy pulzáló termelésre utaltak. Gáznál a „sóhajt" és a „csak lehel a csővég" szintén a kis hozamok kifejezői voltak. Mindezeket a gyakorlati idő alatt elsajátítottuk. A kemény kiképzés nem volt hiábavaló. A gyakornokok elsajátították a munkafogásokat, megismerték mit, mennyi idő alatt lehet elvégezni és hogyan lehet ellenőrizni gyorsan a munka minőségét. Később, vezetőkké válva maguk sem kívánnak majd lehetetlent. Ezért azután az átlagmunkás-betanításnál intenzívebb volt a praxikkal szembeni követelmény, a bánásmód néha a durvaság határát is súrolta vagy meghaladta. De csináltuk szívesen, mert tudtuk, hogy elődeink is átestek ezeken a tortúrákon. És el kellett viselni a becsapásokat^ a félrevezetések, az átrázások szégyenét. Ezekből a tapasztalatokból később hasznos muníció vált az élesben menő életküzdelemben. A geológuspalántákat is gyakran próbára tették a munkások. A fúró által felaprított és az öblítőiszap-áramlással felszínre hozott ún. furadékmintákat az iszapcsatornából az „iszapos"-nak nevezett munkás vette és mosta át szitán meghatározott időközökben. A mintákat azután kis kupacokban, a hozzátartozó mélységet cédulán fapálcikákon rögzítve, a furadékállványon helyezték el. Úgy festettek ezek távolabbról, mint megannyi ízes falat, borkorcsolyaként a fogadásokon a beléjük szúrt fogpiszkálóval. Csakhogy itt nem egyszerű elfogyasztásról volt szó, hanem a kis törmelékhalom kőzetszemcséinek elemző felismerése alapján össze kellett állítani a rétegsort, amit azután a kútgeofizikai, úgynevezett karottázsmérések rendre ellenőriztek, pontosítottak. Nagy eltérés már komoly tekintélyromlást, sőt felelősségrevonást is eredményezhetett. Ezért aki a furadékmintákból pontos rétegsorokat tudott készíteni, az jó szakembernek számított, azt a főnökök, munkások is egyaránt megbecsülték. Hosszabb gyakorlattal és becsületesen megtartott helyszíni szemlékkel, majd a karottázsanyag összehasonlító elemzésével, egy területről, bizonyos idő elteltével igen pontos rétegsor volt készíthető. Ehhez azonban rendszeresen és meghatározott időben konzultálni kellett a fúrómérnökkel, ki kellett járni a berendezésekhez, megbeszélni az iszapossal és a mesterrel a látottakat, felhívni a figyelmüket egy-egy érdekesebb kőzetfajtára és annak tulajdonságaira. Valamikori neves mesterem és professzoromtól, Vadász Elemértől tanultam a felszíni földtani térképezés fortélyait. Célszerű megállni és szemlélődni a hegyek lábainál, a völgytalpaknál és átvizsgálni az ott található kőzettörmelék-anyagot. Ezekből az itt található különböző kőzetdarabokból, melyeket az erózió hordott le, következtethetünk arra, hogy milyen kőzetfajtákkal fogunk találkozni később a hegyi bejárásaink során, így van ez az iszapáram felhordta furadékmintákkal is. Benne van az átfúrt