Vidos Dénes: Zalai olajos történetek (Zalaegerszeg, 1990)
I. HOGYAN KERÜLTEM AZ OLAJIPARBA, ZALÁBA?
Ha ez sikerült, volt tartaléka és szükség esetén bevethette azt, nem csökkent a teljesítménye, hozta a tervét akkor is, ha kútjai közül egyesek javítási munkálatok miatt nem termeltek. Emlékszem, a kerettyei kultúrház mögötti dombon egy új „Borsfa" nevű termelőszintet találtunk az 50-es évek elején. Napi 25-35 tonnás hozamkapacitásával nagy szó volt ez az akkori 5-6 tonna/kút átlaghozamok mellett. A fúrás körüli tartályok, gödrök hamar megteltek, a termelésiek boldogan és gyorsan szállították el az „ajándék" olajat. A fúrást kúttá képeztük ki és mérőre került, hogy megállapítsák az optimális hozamot és tervet kaphasson. Nagy volt a meglepetésünk, mikor a bemérő technológusok által készített dokumentációt megnéztük: 1200 litert adott naponta olajból, néhány ezer m 3-t gázból. Mi történhetett ezzel a kúttal? A fúrás befejezését követő rétegvizsgálatnál csak úgy zúgott a vezeték meg a szeparátor, a provizórikus csővezetéket cövekkel, kötelekkel rögzíteni kellett a földhöz, rángatózott, remegett az egész rendszer a pulzáló erőteljes olaj- és gázáramlástól. Ismételt mérést rendeltünk hát el. Az is hasonló eredményt adott. Mármár azt határoztuk el, hogy „megöljük" a kutat, azaz iszappal feltöltve elfojtjuk és megbontjuk a szerelvényt, hogy megvizsgáljuk, mi lehet az oka a termelés hirtelen csökkenésének, a nagyfokú hozamapadásnak, amikor régi praxi-korom emlékei, a tankállomásokon eltöltött tanulóidő tapasztalatai felötlöttek bennem és még egy méréssorozatot határoztunk el, de most már én is kinn tartózkodtam a mérésnél. A kutat szabályosan rákötötték a mérőszeparátorra, melyen „látóüvegen" lehetett követni az olajnívó emelkedését. Precízen figyeltük. Hajnaltól-hajnalig kinn voltam és a 24 órás ellenőrzött mérés 1220 liter volt! Nincs mese — gondoltam — sajnos meg kell kezdeni a kellemetlen és bonyolult kútjavítási munkálatokat ahelyett, hogy termelne a kút. Akkor kelt fel a nap. Álmosságtól vöröslő szemekkel apatikusan belebambultam. És akkor megpillantottam valamit, amitől a rejtély megoldódott. A két rendszer, a közös és a mérő egy csővezetékkel kapcsolatban van egymással, hogy a mérőből a közösbe lehessen a termeivényt juttatni mérés után. Ezen a vezetéken van egy tolózár, amit méréskor el kell zárni, hogy ez a közlekedés megszűnjék. Most napba révedő szemem rátévedt a tolóra és a tolózárkerék alatt megcsillant a napfény a toló orsóján! Ha megcsillant, akkor olajos-tiszta az az orsó, mert a zárás után kiálló része rendszerint poros-olajos, az nem csilloghat. Ha csillog, annyit jelent, a toló részlegesen nyitva van! Tehát a mérőből az olaj egy része átömlik a közösbe! Ezért a mérőn csak 1200 liter napi hozamot mérünk — nagy műszaki ellenőrzéssel! A szakmunkás minden magasabb számolási, hidraulikai, matematikai ismeretek nélkül, tapasztalati alapon tudta, mennyit kell forgatni a tolókeréken, hogy a kívánt átáramlás (az általa kívánt mértékben) létrejöjjön! Nos, az ilyen fajta problémákat irodából, papírok alapján nem lehet megoldani. De gyakorlat hiányában sem ! Néhai, szeretett és nagyrabecsült Sándor Áron termelő főmester mondta nekem egykor praxi koromban: „Hallják-e maguk egyetemisták, a tankállomás kezeléséhez meg az elszámoláshoz érteni kell! Mert nem is állomáskezelő az, aki este 10-kor nem tudja megírni a jelentést, kitölteni a napló rubrikáit, hogy másnap reggel 6-kor a hozzá tartozó területen mennyi lesz a termelés! Bizony ám!"
