Vidos Dénes: Zalai olajos történetek (Zalaegerszeg, 1990)

I. HOGYAN KERÜLTEM AZ OLAJIPARBA, ZALÁBA?

Fenséges érzés volt részt venni az erdei fúrások helyének előkészítésében, amikor a hatalmas bükkfákat a „Kati" (Caterpillar) hernyótalpas vontató, útgyalu és csörlő (mikor mire volt szükség) könnyedén kiemelte. Hát még később ezeket vezetni! Irányítani a gépet, uralkodni a tonnák tucatjain! 40 méter magasan a fúrótoronyban dolgozni, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a környékre, az volt ám csak az igazi. És ezt megkoronázta a befejezés, amikor innen a magasból az ún. menekülőkötélen egy primitív kis szerkezet, a kötélszánkó dróthurokján átdugva a lábat lesiklott az ember a földre. Ezt napjában többször megismételhettem a vezető főfúrómester engedélyével. Nekem, mint ekkor aktív sportrepülőnek és ejtőernyősnek ez még külön élvezetet is okozott. A többieket pedig hozzászoktatja a magassághoz és tartást adott a praxi közösségnek. Senki nem akart lemaradni a másiktól, ügyetlenebbnek, gyávábbnak tűnni a többinél. Jó volt érezni, hogy a munkások maguk közé fogadtak, elismertek munkatársnak, amit az is jelzett, hogy ugyanúgy ugrattak, néha bizony kemény-férfiasan megtréfáltak, mint ahogy egymást is. Azt is jó volt érezni, tudni, hogy mindez a nagy apparátus, a geológiai-geofizikai munkálatok alapján kijelölt helyen a geo-műszaki terv szerint dolgozik és óramű pontossággal valósítja meg a tervekben rögzítetteket. A Földtani Pontkitűző Bizottság határozatai nyomán a geodéták bemérik a koordinátákat és kitűzik a fúrópontot (akkor még díszes, fehér-pirosra festett karóval) felvonulnak az alapozók, ha kell erdőt irtanak, ha kell domboldalon készítik el a fúrás alapját betonból, a hozzá vezető úttal együtt, azután a toronyszerelők akrobatikus munkával megépítik az 50 méter magas tornyot, a hatalmas szállítómonstrumok percnyi és milliméter pontossággal beállítják az emelőművet, a meghajtó-motorokat, a szivattyúkat (gőzgép esetén kazánokat). Helyükre kerülnek a víz-, az iszaptartályok, a parancsnoki (fúrómesteri) állás, az öltöző, az anyagokat és iszapjavító szereket tartalmazó bódék, bekötik a telefont, a világítóegységet és indul a munka! Korábban dolgoztam már a néhány száz méterre hatoló szén- és bauxitkutatófúrásoknál, de ezeknek a fúróberendezéseknek mérete és teljesítménye gyerekjátéknak tűnt a hatalmas olajkutató fúróberendezésekhez viszonyítva. Itt az első 24 órában 600-800 m mélyre hatolt a fúró. Megcsodáltam azt is, hogy a geológusok az öblítőiszap által felhozott zagyból, milyen pontos rétegsort tudnak készíteni és a fúrómesterek az ezer méteres mélységekben dolgozó fúró rezzenéseit úgy érzik, mintha ujjaik végén lévő idegvégződéseik egészen odáig nyúlnának le. Az elkészült lyukszakaszok biztosítása, béléscsövezése és a csőrakatok cementbe ágyazása kényes műszaki művelet. A vezető geo-műszaki személyzet jelenlétében történik. A teljes szelvényű ún. magfúrásoknál is akár esik, akár fúj, ha éjszaka van, ha nappal, a geológus kinn van és olyan észleléseket rögzít a mélyből a felszínre került kőzetanyagról, melyek később a laboratóriumban már nem reprodukálhatók. A kútgeofizikai (karotázs) szondázásoknál mindig jelen van a geo-műszaki vezetés, a mérést vezető geofizikussal közösen értékelik és határozzák meg a béléscsövezés mélységét! Nagy felelősség az is! Sok millió forintnyi (ma 10 milliós nagyságrendű) béléscső kerül ilyenkor beépítésre. Legjobban azonban a rétegvizsgálatokat szerettem, amikor tulajdonképpen eldőlt, hogy helyesen állították-e IS