Placskó József: Volt egyszer egy Orenburg (MOIM Közleményei 24; Zalaegerszeg, 2005)

AZ ÉPÍTÉS MENETE

az eredeti szovjet tervekben ezek a követelmények nem szerepeltek, megelégedtek volna az egyszerűbb kivitellel is. Ilyen megközelítésnek semmi alapja nem volt. Kimondottan érthetetlen rosszindulatból táplálkozó vélemény volt minden ilyen megnyilvánulás. A felhasznált anyagok, szerelvények és minden egyéb, az akkor Magyarországon széles körben elterjedtek közül kerültek kiválasztásra, semmi extra, olyan különleges anyag vagy megoldás, ami többletköltséget igényelt volna nem került alkalmazásra. Az, hogy a Szovjetunióban akkor használtakhoz viszonyítva a magyar termékek sokkal jobb minőségűek voltak, vagy hogy a magyar munkás vérében volt és van az igényességre való törekvés, ezt csak dicsérni és elismerni kellett volna és kell ma is bárkinek. Csak azért, hogy „közelítsünk" a szovjet minőséghez, arra buzdítani a magyar szakmunkást, hogy a minőségre ne fordítson figyelmet, vagy az anyagokat és szerelvényeket gyártó cégeket arra kérni, hogy szállítsanak rosszabbat, mint amit egyébként gyártani szoktak, azt hiszem képtelenségnek, őrültségnek számított volna. Erre álljon itt egy sokatmondó kis történet. Még az elején történt, az ideiglenes lakótáboraink építésének befejezése előtt. Gyakran, ha kint jártam valamelyik építési területen, telefonon felhívtam a helyi illetékes tanácsi vagy pártvezetőt, hogy érdeklődjem nincs-e valami közölnivalója az ott dolgozó magyarokkal kapcsolatban, így történt ez egyszer Bogorodcsániban is, ahol a járási párttitkárt hívtam fel. Örült a hívásnak és kért látogassak be hozzá. Megtettem. Mondja, hogy egyik nap csak úgy sétaként ellátogatott arrafelé, ahol a mieink lakó tábora épült. Látta, hogy a bejárati kapu előtt két magyar szorgoskodott. Az út és a bejárat között húzódó árok feletti hidat építették, ami egyébként megvolt, csak egy kicsit helyrepofozták. A híd szélére kb. 30 cm falacskát, azaz kerékvető peremet építettek, hogy figyelmetlen gépkocsivezető nehogy az árokba hajtson. - Egyszerűen nem tudom megérteni az embereidet - mondja nekem a járási politikus. Kezdtem magam kellemetlenül érezni. Rosszra számítottam. - Mi történt? - kérdeztem zavartan. - Láttam, hogy a két kőműves közül az egyik átment az út másik oldalára, és onnan nézte az épülő híd peremeit, hogy azok és széleik kellően egyenesek és párhuzamosak legyenek - mondta csodálkozva. Ledöbbentem, hogy a két magyar munkásnak még erre is kiterjed a figyelme. A mi-