Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)

Dr. Dank Viktor

egyáltalán létezése miatt. Ezt a munkásokból lett vezetők érezték, tudták és ezért egyáltalán nem kedvelték őket. A Szovjetunióban végzettek nyilvánvalóan a munkásokból lett vezetőkhöz vonzódtak, hiszen így volt ez a „Nagy Hazában", ott is a munkásosztály vezető szerepét hirdették, ott is a munkások éltek legnehezebben és kialakult a kiemelt helyzetű munkásarisztokrácia. Jó viszonyba kerültek a régi értelmiségekkel is, hiszen ezek az öregek, a flekkesek örültek, hogy dolgozhattak, és egyáltalán nem jelentettek potenciális vetélytársat, sem a munkáskádereknek, sem a Szovjetunióban végzetteknek. Miután a SZU-ban végzettek több éves tapasztalattal rendelkeztek a kinti viszonyokról, beszélték a nyelvet. Az ide látogató szovjet delegációk, valamint a KGST tárgyalások magyar-orosz tolmácsai, így egyben irányítói voltak, csakhamar mindenki függőségi viszonyba került velük. Ők lettek a kapocs, a közvetítő, a példakép a „Nagy Haza", valamint az igyekvő, kis „bűnös" Magyarország között. Nem feledték a politikusok állandóan napirenden tartani országunk kollektív bűnösségét, tudniillik, hogy a német fasizmusnak „utolsó csatlósa" voltunk. Hozták is az ottani, kontinensnyi ország rendszerét, mérhetetlen bürokráciáját, rengeteg (felesleges) embert foglalkoztató intézményeit, szervezeteit, bizottságait. A csigalassúsága ügyintézést, az előre lefutott eredményű álvitákat, a kollektív, tehát kideríthetetlen felelősséget és a mindent mindenkor megoldó érvelést, mely szerint a határozatok mindig kitűnőek, csak a végrehajtás hiányosságai miatt nem született meg a kívánt eredmény. Hát bizony ezt jól kigondolták, és ezt elsajátítva így vezetett ez az együttes. Azután a másik tény. Miután egyre több ember fordult meg a Szovjetunióban és ott igen alacsony életszínvonalat és nagyon korlátozott emberi jogokat találtak, a felső vezetés megmagyarázta, hogy az ember azt higgye, amit beléje sulykolnak, és ne a saját szemének, tapasztalatainak higgyen. Nem vették figyelembe a magyar viszonyokat, hagyományokat, mentalitást, szokásokat, stílust. Mindent rá akartak kényszeríteni az itthoniakra, a katonai egyenruhától kezdve az életvitelig. A más forrásból is tájékozódó, világlátott és olvasott értelmiségnek nevetségesen hangzott az a bizonygatás, hogy mindent ott találtak ki, ott fedeztek fel és az a legjobb, az a legszebb, az a legnagyobb, ami ott van, illetve onnan származik. Félreértés ne essék, voltak na-