Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)

Dr. Dank Viktor

gyon kiváló olajos szakemberek, számosan külföldi, sőt nyugati tudományos akadémiák tiszteleti tagjai, külföldi egyetemek díszdoktorai, de maga a rendszer, a rezsim volt problematikus. Az a rendszer, ahol akkor már több mint hat évtizede képtelenek voltak megoldani a közellátást, ugyanakkor mérhetetlen pazarlás is folyt. Ahol még az elitnek számító utazó tudósok is üres bőröndökkel jöttek Magyarországra, Csehszlovákiába, NDK-ba, hogy felruházkodhassanak. Ahol féltek egymástól is a szovjet delegáció tagjai. Ahol a delegáció vezetője nem engedi el a delegáció egyik professzor tagját budapesti családi látogatásra egyik kollegájához, hozzám, azaz Viktor Jermoljuk geológiai miniszterhelyettes nem engedte el hozzám Vladimir Vladimirovics Szemenovics professzort, minisztériumi főosztályvezetőt egy baráti vacsorára. Ezek adaptálása volt rettenetes nagy bűne a rezsimnek, amihez itthon egyesek készséges segítőnek bizonyultak. Termelési vonatkozásban, ha valamit el akartak érni, meghívták Krilov professzort a balatoni reprezentatív üdülőbe, szájába adták amit mondania kellett, és az szent volt minden szinten és vonatkozásban, azt mindenütt elfogadták. Nem voltak rossz szakemberek, csak más dimenziókhoz szoktak, és a helyi magyar viszonyokat nem ismerték. Ez főleg a geológiai, geofizikai vonalon látszott meg, és itt kétségtelenül mi voltunk ismereti és technikai előnyben. Kiépült a szovjet típusú informátori hálózat s ez át és átszőtte az egész olajipart. A „Főnök" mindenről tudott, mindenről értesült, neki hozták, vitték a híreket éppen úgy, mint a különböző használati tárgyakat. Tudták mi a hiánycikk itthon, és mi a kelendő csereárú odakint. Behozták azt a szokást is a kinti politikai gyakorlat mintájára, hogy a kiemelt vezető kinevezése után a legkegyetlenebb módon is szabaduljon meg egykori támogatóitól, barátaitól és olyan friss közeggel vegye magát körül, amelynek tagjai nem ismerik előéletét, nem bizalmaskodhatnak vele, csak isteníthetik és szolgálnak neki. Lehagyott, alulmaradt egykori sorstársaikat leírták, de aki felemelkedett a ranglétrán, függtek tőle, ahhoz dörgölőzni igyekeztek, vadászatra hívták, és ha nem vadászott, hát küldtek neki a zsákmányból. Nem felejtették el a születési, névnapi megemlékezéseket, meg a hivatalos állami, ünnepi kötelezettségeket sem, közpénzen természetesen. Ez volt akkor a módi. Meg az, hogy a szocialista rendszer kiválasztottjai a Szovjetunió ipari fölényét