Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)
Dr. Szalóki István
igazgatótanácsi ülésen ahogy elképzelte, akkor másképpen feltéve a kérdést megszavaztatta újra. Volt, hogy ezt többször is megjátszotta egy-egy ügyben. Ez sokaknak nem tetszett. Ezért az volt az én véleményem is az igazgatótanács üléseivel kapcsolatban, hogy az egy szavazógépezet, a „demokratikus vezetés" látszatát keltő, de annak megcsúfolását végző mechanizmus, amelynek feladata a tröszt-központ akaratának megerősítése az igazgatótanács által. Ott, ahol a 22 vállalat + vezérigazgató vett részt és szavazott, még ugyanannyi tröszt-központi vezető, helyettesek stb. is jelen voltak, szavazati jog nélkül, „nézőként", részben - hogy lássák, kit, hogyan készítenek ki, tapasztalatot szerezzenek az erőviszonyokról, kihez, hogyan kell „viszonyulni", milyen álláspontot kell előnyben részesíteni, stb. Ezen az 1990. szeptemberi igazgatótanácsi ülésen, nem felejtem el az ÁFOR vezérigazgatója szavait, aki - mindig támogatta a vezérigazgató javaslatait - a következő módon minősítette a mi átszervezésre vonatkozó előterjesztésünket: „Nem tudom, hogyan engedhető meg, hogy valakinek külön véleménye legyen." Ez 1990. szeptember közepén hangzott el! Meglehetősen megdöbbentő volt számomra, aki sokadmagammal másképpen gondolkodtam, és az volt a meggyőződésem, hogy ha megkérdez valaki - akár a minisztérium - nyugodtan elmondhatom a véleményemet. Ha az nem tetszik valakinek, akkor vitassuk meg egymással. Lehet, hogy mint talán többször, úgy most is tévedtem: alig a rendszerváltás után sokakban éltek még a régi beidegződések, ezért nem volt előnyös még „kilógni a sorból". A kicsiket gyengébbeket „sámlira" állítani, a nagyobbakat, erősebbeket lefejezni elv érvényesítésével csendet lehetett teremteni. Csendet igen, de nem biztos, hogy eredményt is. Amelyik tud és akar - ez legtöbbször egyébként is a „nagy", hiszen ezen tulajdonsága miatt lett azzá, azt hagyni kell tovább fejlődni. Ez vinni fogja magával az arra egyébként gazdaságilag méltó „gyengébbet" is, lásd 1991-ben az NKFV-SZKFI viszonyát. - Mi lett a vege akkor ennek az igazgatói tanácsülésnek? Nem volt különösebb jelentősége. Sorra kerültek azok a kérdések, amelyek Rátosi és Zsengellér között vitatémák voltak - aztán megegyeztek, hogy egymás közt tisztázzák ezeket. Ez meg is történt, el is csitultak a dolgok.
