Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)

Placskó József

tek hozzám. Bartha a következőket mondta nekem: - „Elég lesz ne­kem meggyőzni az otthoniakat, különösen ha te ellentétes véleményt hangoztatsz." így az lett a dolog vége, hogy a vezetéképítésből sem­mit sem kaptunk, kizavartunk viszont kb. 5000 embert Tengizbe. - Légy szíves beszéljél arról is, hogy az annak idején elhíresült „Tengizprobléma" miből adódott? 1991-92-ben jelentek meg a sajtóban, tv-ben, hogy az orenburgi vezeték és a tengizi építési munkák során sokan megbetegedtek, meg is haltak. Erről egy újságíró Réz Kata tollából egy könyv is megjelent „Halál­brigád" címmel. Ebben van egy fejezet, amely leírja, hogy az orenbur­gi vezeték építésénél a szakaszok elosztásakor minden ország képvi­selője tudta, hogy az ötödik szakasz egy veszélyes radioaktív sugárzás­sal telített rész és ezért senki nem volt hajlandó vállalni - „de az ak­kori vezetőknek nem volt drága a kiküldött munkások élete, sok száz magyar halt meg emiatt." - írta. Ez teljesen alaptalan és szakszerűtlen állítás, úgy, hogy erre nem is reagáltam. Egyszer ugyan Mester Ákosnak, aki a „168 óra" című rá­dióadásában ezzel a témával foglalkozott, felajánlottam, hogy a való­ságot - ha akarja - elmondom. O ettől elzárkózott, miután nyilvánva­lónak érezte, hogy nem helyes nyomon indult el. Tehát ilyen vád ért bennünket, hogy csak mi vállaltuk ezt az 5-ös szakaszt. Nem! Oda mindenki menni akart, amikor mi eljöttünk. Mentek oda a németek, a csehek, sőt még a lengyelek is kaptak fala­tot a földalatti gáztároló építéséből, ami az urengoji vezeték építésé­hez tartozott. Még a könyv megjelenése előtt találkoztam az említett Réz Katával, ugyanis összehívott egy értekezletet Budapesten, Lőrin­cen a Béke moziban, ahová elmentem. Nem tudta, hogy én ki vagyok. Ott létrehoztak egy önkéntes csoportot, hogy egy jogásszal az élén vé­delmezze az „orenburgiak" érdekeit, elsősorban kártérítési igényeiket. Ők teljesen tájékozatlanok voltak. Összekeverték Orenburgot Ten­gizzel. Ezen az értekezleten felajánlottam az illető jogásznak, hogy mivel ismerem, aki az első perctől végig a vezetője volt a munkálatok­nak, és aki a legalaposabb információkkal rendelkezik az ügyről, szí­vesen összehozom a csoportot vele. Mi a véleményük erről? Ó, igen akarjuk ezt, nagyon jó lesz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom