Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)

Placskó József

val nincsenek megelégedve, ezért ott alapvető változtatásokat akarnak. Ott bemutatták nekem Kovács Rudolfot azzal, hogy őt fogják kinevezni a Trösztbe személyzeti igazgatónak. Ö a pártközpontban volt előzően instruktor csoportvezető, ezt megelőzően Vas megyei instruktor. Az egészről a trösztben senki nem tudott, Bese sem. Engem arra kértek, hogy segítsek ennek a változtatásnak a lebonyolításában. Amikor aztán mint személyzeti igazgató odakerült Kovács Rudolf, közvetlenül a Bese beosztottjaként, de a minisztérium útmutatása alapján kellett végeznie a munkáját. Később kiderült, ez a Bese leváltásának volt az előkészítő lépcsője. Nekem nem volt különösebb bajom vele annak ellenére, hogy nehéz ember hírében állt. Jóval később egyszer megint behívtak a minisztériumba és közölték velem, hogy megszületett a döntés Bese Vilmos nyugdíjazásáról, azonban ezt egyelőre nem közlik vele, erről csak a jelenlévők tudnak, és kellő időben a tudomására hozzák. Azt is eldöntötték, hogy az utódja Simon Pál lesz. Nekem az a feladatom, hogy vegyem fel a kapcsolatot Simon Pállal, tájékoztassam Öt rendszeresen arról, ami a Trösztben történik. Megmagyarázták erre azért van szükség, hogy ha Simon Pál úgy látja, hogy olyan döntést készülnek hozni bárminemű kérdésben, ami a későbbi időkre is kihat, és azt nem tartja helyesnek, akkor rajtuk - a minisztériumon - keresztül intézkedni tudjanak. Ez nekem nagyon nem tetszett, mivel személy szerint velem Bese Vilmos mindig nagyon jóindulatú, rendes volt. Amikor bekerültem a Trösztbe, behivatott, közölte, hogy tudnak lakást adni, választhatok a Fillér utcai négy épületből. Én véletlenül pont azt a lakást választottam, amit korábban már Bencze Lászlónak elígért. Amikor elmondtam, hogy idős édesanyámmal együtt lakunk, megértette, hogy miért nem akarok felsőbb emeletre költözni, nekem adta a kiválasztott lakást. Szóval, én közelállónak éreztem magam hozzá, még akkor is, ha párttitkári funkcióm során többször is konfliktusba kerültünk egymással, viszont mindig kompromisszumra jutottunk. Elsőként elmentem és megkerestem Simon Palit, aki akkor a százhalombattai finomító igazgatója volt. Nem ismertem, tudtam, hogy a Szovjetunióban kandidált.