Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – vezetésről, iparvezetőkkel (MOIM Közleményei 10; Zalaegerszeg, 1999)

Bándi József

Soha nem felejtem el: egyjogász Nagykanizsán lebukott valami kártalanítási ügyben. Ö volt ajogügyi osztály vezetője, Dr. Laszy József volt a beosztottja. Én akkor pénztáros voltam. Elismerte ajogász, hogy pénzt fogadott el a parasztoktól, szóval nem járt el korrekt módon. Azt mondták neki: most azonnal megkapja a végkielégítést, és holnap már be se jöjjön. Nekem még kezdett magyarázkodni, hogy neki még jár szabadság, meg egyéb. Mondtam Ruedemannak, hogy meg jár neki a szabadság. „Jó, mondja meg neki, írja fel, hogy mi jár neki, azt adja be a bérszámfejtésre, de holnap már be se jöjjön." Szóval, a vállalati mentalitás ilyen volt, hogy mindent mindenkinek megadni. Volt egy Beke nevű felmérő mérnök (geodéta), - tehát nem is olajmérnök -, aki agytumort kapott. Szegénynek erős fejfájással dupla látása volt. A MAORT kiküldte Olivecronához Svédországba, (ő volt a leghíresebb agysebész), és ott operálták meg. Aztán visszajött, utána még élt másfél-két évig. A MAORT adott neki pénzt, szociális segítséget. Tehát ott valahogy az ember egy családban érezte magát, hogyha valakinek akármilyen baja volt, akkor a hóna alá nyúltak. Ehhez tartozott még az is, hogy az amerikai vezetők mindenképpen meg akarták alapítani a STANDARD-nál működő nyugdíjpénztárat is. Ez már csak akkor valósult meg, amikor ők a hadüzenet miatt elmentek. Abból, hogy gyakorlatilag telítődött a MAORT-nál a kassza, mert értékesítettük az olajatjöttek a bevételek, és azt beruházásokra költöttük. Akkor készültek a gyönyörű lakótelepek, iskolák stb. Akkor az ő elképzelésüknek megfelelően megvalósítottuk az elismert vállalati nyugdíjpénztárat is. Ez volt az egyik nagyvonalú szociális intézmény. Aztán a többlet pénzt befektettük ingatlanokba a nyugdíjpénztár javára. Kettő volt Budapesten, ezek bérházak voltak. Nagykanizsán megépítették a Zrínyi utcában a postával szemben a MAORT-bérházat. Amikor államosították a nyugdíjpénztárakat, át kellett adni a MAORT nyugdíjpénztár nyilvántartását, vagyonát is. Akkor, aki átvette - ezt sem felejtem el soha -, az illető kereskedelmi bankos volt, (Fischer úr) azt mondta: „Hát én még ilyenjói ellátott intézményt, mint ez, nem láttam!" Mert itt minden részlet, a tagok tőkeszaporulata stb. meg volt, és olyan fedezettel adtuk át, hogy ma az elképzelhetetlen. A tagoknak gyakorlatilag az egész elveszett, én kaptam 1/2 %-ot.