Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – Nagylengyel (MOIM Közleményei 7; Zalaegerszeg, 1996)

Buda Ernő

Az iszapveszteség azért volt katasztrofális, mert akkoriban nem is tudtak ellene védekezni. A kút 6 5/8"-os béléscsövezése még nem valósult meg, a kezdő béléscsőrakat nagyon magasan volt, így ez a fúrás akkor műszakilag befejezhetetlenné és kivizsgálhatatlanná vált. Ezután következett az NL/2,3,- NL/8. sz. kutak lefúrása, ahol azonban a geológusok éppen azért, mert nyilván tudták, hogy az iszapelnyelő-zóna, vagy a triász, vagy ajura mészkő felszínének a teteje - a többi fúrást szinte az NL/13-ig -, eddig a veszélyes mélységig nem engedték már lemélyíteni. A geofizikai szelvények azonban 1800-1900 m között egy úgynevezett „zöldhomokkő" sorozatot tártak fel - ebből a zöldhomokkőből a 3. sz., azután talán a 4-es, az 5-ös sz. kutakból tényleges olajtermelést is kaptak. Olajtermelés volt ez már, még ha kis mennyiséggel is. Óriási jelentősége az volt, hogy Kerettye és Lovászi, Pusztaszentlászló és a kis Újfalu után Magyarországon a háború után újra találtak olajat. - De ez egy kellemes könnyű olaj volt. Igen. Egy zöld színű, valóban kellemes, egyáltalán nem a későbbi nehéz, nagy viszkozitású olajhoz hasonló. Most 1952 tavasza volt. Én akkor a Műszaki-Gazdasági Akadémia - alias Vörös Akadémia - tanszékvezető tanára voltam. Gyulay Zoltántól kaptam ezt a tanszéket - akkor ment Sopronba, hogy átvegye műegyetemi feladatát. A Vörös Akadémián én kereken két évfolyamot vezettem úgy, hogy Lovásziban kútjavító-mérnök is voltam, meg heti két, vagy három napot Pesten is töltöttem. Nem akartam az olajipartól ténylegesen elszakadni. Akkor tették fel nekem azt a kérdést, hogy maradjak Pesten tanárnak, én pedig visszavágyódtam a zalai munkába. így kerültem vissza Lovásziba, ahol akkor a vállalat - azt hiszem MASZOVOL irányítású - vezérigazgató-helyettese Szatmári Ferenc volt. Szatmári korábban dunántúli fúrási munkás igazgató volt, jól ismert, és így megbízott azzal - miután Rosta Ferencnek a nagylengyeli munka túlságosan hosszadalmas és állandó utazgatással járó tevékenységet jelentett és mivel Zonda Pál ugyanakkor a rádéházi kutatási feladatot kapta meg -, hogy Lovásziból költözzem át Nagylengyelbe. 1952 március 15-én költöztem Nagylengyelbe. Akkor folytak az NL-2. jelű fúrás rétegvizsgálatai. Nagyon jól emlékszem arra, hogy a