Báró Forster Gyula: Magyarország műemlékei 2., A Műemlékek helyrajzi jegyzéke és irodalma (Budapest, 1905)

Előszó

zását foganatosítsa. Majd a bizottság részére 30 év multán, 1902. évben kiadott szabályzat, a bizottság részéről 1896. január 30-án tartott ülésből felterjesztett javaslat értelmében elrendelte, hogy a történeti vagy művészeti becsű emlékekről, azok nyilvántartására, jelesen a fentartandóknak nyilvánított emlékek megóvásának ellenőrzésére törzskönyv készíttessék, mely rendszeres kutatások és felvételek által folyton kiegészítve a hazai műemlékek leltárát képezze. A törzskönyvnek tehát magában kell foglalnia a már felvett és osztályozott összes műemlékeket, ú. m. 1-ször azokat, melyeket a vallás- és közoktatásügyi miniszter már fentartandóknak nyilvánított, 2-szor azokat, melyekre kimondta, hogy a törvényben említett fentartási kötelezettség reájuk ki nem terjed, 3-szor azokat, melyek tekintetében a fentartási kötelezettségre nézve határozat még nem hozatott. A törzskönyvben minden műemléknek külön betéti íve legyen, mely tartalmazni fogja 1-ször az egyes műemlékekről szóló helyszínelési, építészeti, archaeologiai adatokat hivatkozással arra a miniszteri rendeletre, mely a műemlék fentartása, a fentartási kötelezettség mellőzése vagy mellőzhetése iránt kiadatott, 2-szor a műemlék fentartására kötelezett tulajdonos nevét, 3-szor a fentartási és helyreállítási munkálatokra és azok költségeire vonatkozó adatokat. Ama műemlékekről, melyekről felvételek nincsenek, létezésükről azonban a bizottságnak tudomása van, szintén készítendő lajstrom annak a forrásnak megnevezésével, honnan az adat. vétetett. Ugyancsak idézett ülésében a bizottság azt is kijelentette, hogy a foganatosítandó felvételekkel, illetőleg a már eddig teljesített felvételekkel kapcsolatban azok osztályozása is megkezdhető lenne, mely a dolog természeténél fogva az ideiglenesség jellegével bírna mindaddig, míg az egész anyagot teljesen meg nem ismerjük. Az emlékek két főosztályba lennének sorozandók. I. Az elsőbe azok, melyek akár általános, akár helyi érdekű művészeti vagy történelmi becsüknél fogva fentartandók. A fentartandó emlékek ismét két osztályba tartoznak, a) egyikbe azok, melyek helyreállítandók és b) a másikba azok, melyek mai állapotukban egyszerűen megóvandók és megőrzendők. II. A második főosztályba azok a műemlékek tartoznak, melyek sem helyreállításra, sem fentartásra törvényes igényt nem tarthatnak, mert a tulajdonosoknak erre vonatkozó kötelezettsége a törvény alapján ki nem mondatott, azonban alaprajzaiknak s a még fennálló részletek rajzainak elkészítése s megőrzése műtörténeti és egyéb szempontból indokolt. A jegyzék készítésének munkáját az Akadémia Archaeologiai bizottsága 1859. évben az Archaeologiai Közleményekben, a Magyar Régészeti Repertórium és a M. Régészeti Krónika kiadásával kezdte meg. Az első azonban csakhamar megszűnt, míg a második munkálat 1868. évben szakadt végleg félbe. A műemlékek ideiglenes bizottságának felállítása után történt az első kísérlet az egész országra kiterjedő jegyzék készítésével. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a közoktatás 1870/1. évi állapotáról az országgyűlés elé terjesztett második jelentésével bemutatta a „Hazai műemlékek és régi épületmaradványok jegyzéké"-t, mely a rómaiakkal együtt 853 emléket sorolt fel. A második jegyzéket dr. Henszlmann Imre, a műemlékek bizottságának előadója, ki már „Magyarország ó-keresztyén, román- és átmenet stylű műemlékei" czímű művében 1876-ban 264 emlék sorozatát adta, az Archaeologiai Értesítő 1885—1888. évi folyamaiban tette közzé 570 emlékről „Honi műemlékeink hivatalos osztályozása" czím alatt. Az állami költségvetésbe 1870-ben először vétetik fel bizonyos javadalom „a magyarországi és erdélyi történelmi műemlékek felkeresésére, felásatására, felvételére, lajstromozására, osztályozására és felügyeletére". Ez a javadalom leszámítván az Akadémia régészeti közleményei kiadására rendelt 5000 irtot - nem volt több mint 11,500 írt, Hogy ez az összeg annak az óriási feladatnak végrehajtására, melyet az említett javadalom rendeltetése megjelöl, számba nem vehető parányiság, magától szembeötlik. Ez magyarázza meg azt is, hogy a feladatot foganatosítani nem lehetett. Erre teljességgel hiányoztak az anyagi eszközök és hiányoztak a szellemi erők is, mert erre a feladatra képzett építészeink nem voltak kellő számban. Ám ha ezt be is kell ismerni, mert emlékeink felkeresését, felásatását, felvételét rendkívüli